Egymás szemében - egy új arc az ifin

Amber

Amber soha sem tudta meg, hogy milyen nagy hatással volt egyszer valaki életére. Számára ez is csak egy szokásos kedd esti alkalom volt az ifivel.

Amber nyolcadikos volt és egész életében ugyanabba a kisvárosi gyülekezetbe járt. Mostanra már teljesen megszokta a kedd esti ifik menetrendjét. Kint fogja várni a bejáratnál a barátnőjét, Lindseyt, aki egy kisbusszal érkezik majd egy rakat barátjával együtt. Kirobbannak majd a kocsiból és a szokásos kiáltásaikkal, huhogásaikkal és öleléseikkel üdvözlik egymást. Utána gyorsan egy kis kört alkotnak, hogy kicseréljék a legújabb pletykákat arról, hogy ki randizik kivel, ki szakított kivel, ki van épp fasírtban kivel és így tovább. A csoport utána lassan, ösztönösen átsodródik majd az imaház udvarán az ifjúsági csoport terme felé.

A dolgok szokott rendje azonban kizökkent, amikor Amber egy apró, narancsszín fényre figyelt fel az imaház falának árnyékában. Az ifisek hirtelen elhallgattak és a falnak támaszkodó, cigarettázó fiút bámulták. Az idegen fiú lógós nadrágot viselt egy olyan övvel, ami nyilvánvalóan pár számmal nagyobb volt a kelleténél, fekete pólót és napszemüveget. A teste különböző pontjait piercingek ékesítették és a frizurája is illett az összképhez. A csönd esetlen, sűrű ködként telepedett az udvarra. Végül Amber törte meg a csendet azzal, hogy a terem ajtaja felé iramodott és gyorsan beslisszant rajta, a barátai csak fél lépéssel maradtak le mögötte. Pár perccel később már vissza is tértek a szokásos menetrendhez: kis csoportokba húzódtak és a terem másik végében lebzselő fiúkon vihogtak. A kinti fiút már szinte el is felejtették.

Az ifivezető elkezdett gitározni és összehívta őket, azzal a biztatással, hogy "úgyis mindannyian ismeritek ezt a dalt". Közelebb húzódtak a színpadhoz és énekelni kezdtek. Amber ekkor vette észre újra a fiút. A szeme sarkából látta, hogy a piercinges fiú belép a terembe és megáll a hátsó falnál. Mit keres ez itt? Miért marad ott hátul? Talán úgy gondolja, hogy túl menő ahhoz, hogy közénk keveredjen?

Az ifivezető végzett az ismerős énekekkel és bejelentette, hogy ma Lindsey fog bizonyságot tenni. Nagy éljenzés és füttyszó követte a bejelentést- Lindsey füli elpirulva és egyik lábáról a másikra helyezkedve nekikezdett a konzervbizonyságtételének. "Hívő családban nőttem fel, a szüleim szerettek. Mindig is jó keresztény akartam lenni, bár ez sokszor nehéz. Öt évesen egy táborban adtam át a szívemet Jézusnak. Mindig is próbáltam megmaradni benne és folyton reá tekinteni..."

Amber észrevette, hogy a fiú szenvtelenül bámulja Lindseyt. Most meg mit bámulja így? Mégis mit gondol magáról, ki ő, hogy csak így idejön, bűzlik a cigitől és azt gondolja, hogy jobb itt mindenkinél?

Lindsey befejezte a bizonyságtételt és az ifivezető következett a tanításával. Már közeledtek a végéhez, amikor a fiú szinte feltűnés nélkül kiosont a hátsó ajtón és Amber csak két hét múlva látta viszont. Vasárnap reggel volt, Amber épp muffint evett a konyhában, mikor az anyukája felszisszent:

- Te ismerted ezt a fiút?

Amber elé tolta az újságot. Amber annak azt az arcot látta a címlapon, amit már szinte teljesen elfelejtett, fölötte pedig a szalagcím: Billy Coleman fejbelőtte magát az apja harmincnyolcasával.

Amber nem szólt semmit. Csak letette a muffint, felkapta az újságot és felrohant a szobájába. Miközben az újságcikket olvasta, a rosszullét kerülgette. Az érzelmek maguk alá gyűrték. Elöntötte a harag, ahogy arról olvasott, hogy milyen dolgokon ment keresztül az a fiú. Ugyanakkor az önvád is mardosta, de összezavarodott és kifogásokat keresett. Nem tudtam, nem tudhattam! Végül mindig ide tért vissza. Nem tudta. Nem tudta, milyen volt Billynek lenni.

Billy

Billy egyetlen ok miatt bukkant fel azon az estén a gyülekezeti alkalmon: ígértet tett a haldokló nagyapjának, az egyetlen személynek, aki valaha is törődött vele. Billy soha nem ismerte az anyját. Mivel az anyja drogfüggő volt, a gyámügy az alkoholista apjának ítélte a gyereket, meg az arra a hétre épp aktuális barátnőjének.

Az, hogy "szeretlek", mindössze egyszer hallotta egész életében: a tizedik születésnapján a nagyapjától. Ő volt az egyetlen személy az egész családból, akit el tudott viselni. Nem beszélgettek sokat, de együtt horgásztak és Billy imádta ezeket az alkalmakat.

Ezek a horgászkirándulások álomszerűnek tűntek ahhoz képest, ami otthon várt Billyre, ahol a tévét bámulta és igyekezett meghúzni magát, hogy ne hívja fel magára a fotelban terpeszkedő apja figyelmét.

Billy végül egy idősebb fiúkból álló bandához csapódott, akik a környéken lógtak éjszakánként. Mindannyian cigarettáztak és Billy hamar megtanulta, hogyan illeszkedhet be a csapatba.

Életében csak kétszer volt gyülekezetben. Egyszer akkor, amikor az egyik unokatestvérét, egy kisbabát megkeresztelték abban a belvárosi nagy, fehér templomban, és másodszor akkor, amikor a nagyapja meghalt - pár héttel Billy öngyilkossága előtt. A szokásos heti horgászataik valami miatt mindig elmaradtak, így Billy egyre több időt töltött a barátaival. Egyik nap, mikor hazaért, az apja nem volt otthon. Az aktuális barátnő közölte vele, hogy az apja a kórházba ment, hogy meglátogassa a nagyapját. Billy nagyapja haldoklott.

Mire Billy a kórházba ért, az apja már lelépett onnan. A nagyapja ébren volt, a testéből csövek, vezetékek kigyóztak elő, de mikor meglátta az unokáját, felcsillant a szeme. Billy leült mellé. Ránézett a nagyapjára, mintha csak azt akarta volna kérdezni, hogy minden rendben van-e. A nagyapja visszanézett rá és a tekintetéből egyértelmű volt hogy nem, semmi sincs rendben. Billy lejjebb csúszott a székében, és miközben csendben ültek, azt kívánta, hogy bárcsak a horgászcsónakban lennének.

Végül a nagyapja törte meg a csendet:

- Billy, szeretném, ha megtennél valamit a kedvemért.

- Mit?

- Azt szeretném, hogy menj el abba a gyülekezetbe, ahova járok.

Billy érezte, hogy egész testében megfeszülnek az izmai, az arca is eltorzult egy pillanatra és könnyek gyűltek a szemébe.

- Rendben, nagypapa.

Billy még másfél órán keresztül ült ott. Nem szóltak egymáshoz többet, csak ott ültek egymás mellett, kényelmesen, ahogy mindig is megosztották egymással az idejüket - és Billy nagyapja így vett búcsút az élettől.

Mikor Billy kifelé jött a templomból a nagyapja temetése után, észrevett egy plakátot a falon, ami a kedd esti ifjúsági bibliaórát hirdette. Megjegyezte a szükséges információkat és kisietett az épületből.

Eljött a kedd este és Billy összeszedelőzködött, hogy teljesítse az ígéretét. Mikor odaért a templomba, az plakáton jelzett helyre ment, amit úgy hívtak, hogy "ifiterem". Látott bent pár fiatalt, de mivel még elég korán volt, azt csinálta, amit mindig is csinált ilyen esetben - nekidőlt egy falnak és rágyújtott egy cigarettára.

Azután öt lány érkezett, nevetve és vihogva, legalábbis addig így voltak, amíg az egyikük észre nem vette Billyt. A lányok csendben bámulták a fiút és Billy sem fordította el a tekintetét. Végül az egyik lány bemenekítette a társait a terembe és hagyták, hogy Billy elszívja a cigarettáját. Mikor végzett, emlékeztetnie kellett magát, hogy jobb, ha teljesíti az ígéretét. Remélte, hogy odabent nem kell majd semmit sem csinálnia. Elkérik majd a diákomat? Lehet, hogy zártkörű a buli? Rákérdeznek majd, hogy én is azt hiszem-e, mint ők? Mikor végre bement, gyanakvó tekintetek fogadták, nem értették, hogy mit keres itt, miért jött be csak úgy, egyedül, és egyáltalán, ki hívta ide?

Billyt elutasították - újra. Mindenki megnézte magának. Olyan szavakat használtak, amiket ő nem is értett. Folyton azt mondták, hogy "keresztény" és Billyt ez összezavarta, mert az apja mindig is azt mondta neki, hogy ők születésüktől fogva keresztények. Eszébe jutott, hogy amikor az áruházakban csilingelő Télapó mellett elmentek, az apja mindig bedobott egy dollárt az adománygyűjtő dobozba, mert hogy így tenni "keresztényi dolog".

Végül elege lett az egészből. Meg sem várta a végét, egyszerűen csak lelépett. Fogalma sem volt arról, hogy a nagyapja mit akart tőle, mit kellett volna találnia ezen a helyen? Hiányzott neki a nagyapja. Azt kívánta, hogy bárcsak még egyszer elmehetnének horgászni. Szerette volna látni az öreg tekintetét és azt a halvány, de biztos mosolyát.

Két héttel később, péntek éjjel Billy olyan üresnek érezte magát, mint még soha. Nemrég érkezett haza egy buliról, amire teljesen felesleges volt elmennie. Néha segített az, ha ivott, eltűntek egy kis időre a gondjai, de azután mindig visszajöttek. Nem hitt abban, hogy bármilyen módon ki tudna jutni ebből az állapotból, eljutni valahova, amit talán "békének" lehetne hívni. Így végül csinált magának egy vészkijáratot az apja revolverével.

(Fordítás)

Forrás:

Jonathan McKee: Do They Run When They See You Coming? - Reaching out to unchurched teenagers. (Menekülnek előled? - Hogyan érjük el a gyülekezeten kívüli kamaszokat?)

Zondervan, 2009, Youth Specialties.com