2013. július 29., hétfő

A lelki apátia gyógyítása


A lelki apátia bemutatása és a hozzá vezető belső és külső okok után nézzük meg, hogy - Sean Dunn könyvét kiindulási alapnak használva - hogyan lehet kimozdítani a fiatalokat ebből az állapotból.

Az első lépés mindenképpen a probléma felismerése. Ehhez tisztában kell lenni azzal, hogy milyen az egészséges, növekvő keresztény élet, azzal, hogy a hívő ember nem írható le sablonokkal, hiszen Isten mindenkit másnak teremtett, más lelki ajándékokat ad neki, más feladatra hívta el Krisztus testének szolgálatára. Nem lesz mindenki tanító, evangélista vagy dicsőítő zenész. Ugyanakkor vannak olyan keresztény tulajdonságok, ami minden hívőé és amit a fiatal hívőktől is jogosan elvárhatunk. Nem lesz mindannyiukból tanító vagy igehirdető, de Isten igéjének rendszeres tanulmányozása, a Biblia olvasása minden megtért ember hívő életének része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből „imaharcos”, de az egyéni és a testvérekkel való rendszeres imádkozás a lelki élet elengedhetetlen része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből milliókat megtérésre hívó és vezető sztárevangélista, de a hit megvallása (de minimum a vallástételre való készenállás) még a kamasz hívőktől is elvárt. Ugyanez a helyzet a szolgálattal: nem lehet egészséges hívő élete annak a fiatalnak, aki semmiféle szolgálatot nem vállal a hívő közösségében (vagy egyenesen nem tartozik hívő közösségbe). A szolgálat lehet sokféle (a gyülekezeti helyiség takarításától kezdve az imakör vezetéséig vagy áhítat tartásáig), de szolgálni kell. A fiataloknak is.

Ha olyan fiatalok közt szolgálunk (vagy csak ismerünk olyan fiatal hívőket), akik beleragadtak a lelki apátia állapotába, az első és a legfontosabb dolog az imádkozás. Sean Dunn szavaival „imádkozzunk gyakran és imádkozzunk agresszívan” (29. old), hordozzuk imádságban a lelki életében megragadt fiatalt, Isten elé hozva azokat a konkrét dolgokat, amikkel küzd. „A kitartó imádság a legkeményebb szívet is megpuhíthatja.” (ibid.) Ez mindennek az alapja, ha nem tudunk kitartóan imádkozni a lelki apátiával küzdő fiatalokért, akkor addig ne is lépjünk tovább, amíg nem sikerül ezt megoldanunk.

A további lépések közül néhány:

2013. július 8., hétfő

Jézus 15 - mit jelent Jézus példája?



1. Jézus több időt töltött imádkozással mint beszéddel. Miért? Szerintem azért, mert tudta, hogy egy könyörtelen ellenséggel áll harcban, aki azért jött, hogy "ölje, meglopja és pusztítsa" Isten gyermekeit.

2. Jézus örömmel töltött időt olyan emberekkel, akik maguk is bűnösnek vallották magukat. Miért? Talán azért, mert ők nem rejtették el magukat valami ember alkotta önigazolásba.

3. Jézus azt mondta, hogy onnan tudjuk majd meg, hogy kezdünk valamiféle hatással lenni az emberekre, hogyha azok fellépnek ellenünk az Ő neve miatt. Hm.

4. Jézus gyűlölte, amikor az emberek vallásos szabályok mögé bújtak.

5. Jézus nyíltan beszélt a pokolról és figyelmeztetett a hitetlenség következményeire.

2013. július 1., hétfő

A lelki apátai okai (külső okok)


Vagy talán pontosabb lenne úgy írni, hogy inkább külső okok, ugyanis a lent felsorolt okok nem feltétlenül eredményeznek lelki apátiát a fiatalokban. Viszont olyan környezetet alakítanak ki, ahol nagyobb esély lesz rá, illetve a fiatal hívő kevesebb védelmet és még kevesebb segítséget kap ahhoz, hogy elkerülje a hívő életbe való belefásulást, a lelki növekedés lelassulását vagy megrekedését. Ha a közösségünkben sok fiatal küzd lelki apátiával, akkor mindenképpen érdemes kritikus szemmel megvizsgálni azt a környezetet is, amiben hívő fiatalként mozognak, hogy a tünetek mellett az okokat is megtaláljuk. Persze sokszor könnyebb egyes életeket gyógyítani, mint egy egész rendszert, de ha a rendszeren, a környezeten tudunk javítani, akkor sokkal több problémát tudunk megelőzni – de ez már túlmutat azon, ami a legtöbb ifjúsági munkásnak a hatalmában áll.

Tehát az (inkább) külső okok

  • A gyülekezeti/ifibeli környezet nem ösztönzi a fejlődést, a megtért hívőben kialakul az a kép, hogy ő már elérte a lelki fejlődés határait. Például a közösségben és a látogatott konferenciákon folyton evangélizálnak, megtérésre hívnak, ami egy hívő esetén már megtörtént, a továbblépéshez meg homályos, nehezen megfogható útmutatást kap, esetleg törvényeskedést ("ha ezeket és ezeket betartod, akkor leszel még jobb hívő" – sokszor nem is bibliai szabályokat, vagy „legyen nagyobb hited”, „fogadd hittel”), keresztény teljesítménykényszert tanítanak neki („szolgálj még többet”, „járj még több alkalomra”, „vállalj még többet”). A folytonos evangélizálás egy hamis „de jó vagyok, én már ezt rég megtettem” érzést kelt, az elmaszatolt vagy nem tisztán evangéliumi továbblépési alternatívák pedig félresiklást, kiábrándultságot okozhatnak. („Napi három órát olvasom a Bibliát és még mindig depressziós vagyok”, „Heti öt igehirdetést hallgatok meg és alig tudok megélni belőle valamit, igazából nem is emlékszem mindenre belőlük”). Sok közösségben túlteng a tanítás, de ezt nem segítik áthelyezni a gyakorlatba, megelégednek azzal, ha a tagok jelen vannak és nem követnek el kirívó bűnöket. A tiszta evangéliumi igehirdetés mellett is lelki apátiát okozhat az, ha nem dinamikus a közösség és nincs tanítványozás, nincsenek növekedésre ösztönző személyes hívő kapcsolatok, nincs evangéliumi értelemben vett számonkérhetőség.