A
Len Kageler „YouthMinistry Survival Guide” (kb.
„Ifivezetők túlélési kézikönyve”)
című könyvéhez írt előszavában
Duffy Robbins egy felmérés alapján hat olyan
problémás területet sorol fel, amikkel a legtöbb
ifivezető, ifjúsági munkás küzd és
amik aláaknázzák a szolgálatukat, vagy
főállású ifjúsági pásztorok
esetén az egész karrierjüket. A felmérésben
kétezerötszáz ifjúsági munkást
kérdeztek meg és így azonosították
a legáltalánosabb, legjellemzőbb problémákat:
1. A személyes
alkalmatlanság érzése
2. Problémás
családi kapcsolatok
3. Egyre fogyatkozó
magabiztosság
4. Úgy érzi, hogy
nincs megfelelő képzése vagy végzettsége
a szolgálathoz
5. Képtelen arra, hogy
megszervezze a munkáját, az egyéni munkavégzési
szokásait
6. Kiégés
Ugyanebben az előszóban
idézi Beth Slevcove gondolatait is, aki ifjúsági
munkások számára szervez csendesheteket,
képzéseket. Slevcove rámutat arra, hogy a fenti
hat pont mögött gyakran lelki problémák
húzódnak meg. A saját lelki életük
gondozása, táplálása helyett az ifjúsági
munkás többet akar szolgálni, jobban akar
dolgozni, így egy idő után kimerül és
elkeseredik. A Krisztussal való kapcsolat egy ifivezető
esetén se a (mindig nagyobb) teljesítményről
szól, hanem a szeretetkapcsolatról és azokról
a gyümölcsökről, amik a Megváltóval
ápolt közösségből fakadnak.
Sok ifjúsági munkás
nélkülözi azt a biztonságos helyet
(személyt), ahol őszintén előhozakodhatna azokkal a
problémákkal, kérdésekkel, amikkel küzd,
ahol őszinte lehet, ahol számon kérhető, ahol nem
kell a tökéletes ifjúsági lelki vezető
képét hordoznia. Épp ezért jobb, ha ezt a
kapcsolatot egy olyan hívő személlyel vagy csoporttal
tartja fent, ami/aki nem a gyülekezetéhez tartozik. Sokan nem veszik figyelembe, hogy
a szolgálat csapatmunka, nem magányos hősök műfaja!
Ugyanígy vannak a szombat
(Szabbat) alapelvével is: Isten nem parancsolta nekünk
azt, hogy folyamatosan teljesítsünk, de azt elrendelte,
hogy időnként pihenjünk meg nála. (Ez pedig nem
egy újabb szolgálatot, teljesítést, extra vallási elfoglaltságot jelent!)
Az ifjúsági munkás
identitását nem szabad hogy formálja az a téves
gondolat, hogy „az vagy, amit csinálsz”. Épp ezért
görcsösen próbálkoznak azzal, hogy
népszerűek, elismertek és sikeresek legyenek a
szolgálatukban, de ez már nem a szolgálatról
szól, hanem az önértékelésükről,
amit tévesen összekapcsoltak egy külső, emberi
tényezővel.
Szintén sokan úgy
képzelik, hogy egy ifivezetőnek mindenáron meg kell
felelnie a következő közhelyes képnek: legyen
vicces, karizmatikus (nem a lelki irányzati értelmében),
extrovertált, menő, stb. Ahelyett, hogy a saját lelki
ajándékaikat és személyiségüket
adnák bele a szolgálatba, egy olyan képnek
próbálnak megfelelni, aminek lehet, hogy nem is tudnak
– az viszont biztos, hogy Isten nem arra hívta el őket,
hogy mások legyenek, mint aminek megteremtette őket.
A hat „kín”
elkerülésének módjaival foglalkozunk majd a
következő bejegyzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése