Sok gyülekezet küzd azzal, hogy
megfogja valahogy, valamivel a fiatalokat és még több gyülekezet,
ifi megelégszik a fiatalok jelenlétével - sőt, sokat megtesz
azért, hogy valahogy ezt a jelenlétet fenntartsa. Mintha a fizikai
jelenlét vagy a nehezen megfogható "jól éreztem magam"
lenne az ellentételezése annak a programnak, amit a gyülekezet a
fiatal részére szervezett. Ez viszont a világban is jelenlevő
fogyasztói modell gyülekezetesített változata és a legjobb
szándék ellenére is félreviheti az ifjúsági szolgálatot.
Lássunk egy illusztrációt a „Middle
School Ministry” (Kb. Szolgálat a felső tagozatosok felé)
című könyvből:
"Szinte mindenki, mindenben fogyasztóként kezeli a fiatal tinédzsereket. Kapaszkodjunk meg - a legtöbb gyülekezeti ifjúsági szolgálat is!
Nemrégiben egy brit ifivezető, Mike Pilavachi beszélt erről az egyik Youth Specialties ifjúsági vezetői konferencián. Kezdő ifivezetőként azon dolgozott, hogy megszervezze a legjobb ifis eseményt a városában. Akkor érkezett el a fordulóponthoz, amikor egy filmnézéses partit hozott tető alá az ificsoportjának. Kényelmes székeket szerzett, összehozott egy stand-upos bevezető jelenetet is és persze egy nagyon vicces filmet is kölcsönzött. A alkalom végén a termet elborította a szemét, a fiatalok meg szépen kisétáltak. Az utolsó kislány végignézett a romokban heverő helységen, Mike felé fordult és ezt mondta:
- Húha, itt aztán jó nagy kupi van! - Mike azt gondolta, hogy a lány felajánlja azt, hogy segít kitakarítani, de helyette így folytatta: - Most aztán lesz majd mit takarítanod!
Azzal ő is kisétált.
Mike persze magában dühöngött takarítás közben. Az járt a fejében, hogy ezek a kölykök mennyire hálátlanok és mennyire nem érdemlik meg őt. De akkor hirtelen egy gondolat villant fel előtte (Mike biztos benne, hogy Istentől származott): "Miért is viselkednek így?" Mike pedig nem tudott mást válaszolni, csak ezt: "Mert ilyenné tettem őket."A történetet így foglalta össze:
- Ha fogyasztóként kezeljük őket, akkor remekelni fognak ebben a szerepben!
A mai fiatalokat körülvevő kultúrának ez egy olyan része, amivel megpróbálhatunk szembemenni - de legalábbis ne erősítsünk rá!"
(Middle School Ministry, 164. oldal)
A történet tanulságai:
- A puszta jelenlét nem lelki erény
és egyedül a létszám nem mutat semmit a lelki téren kívánatos
dolgokból.
- Ha a világi szemmel is vonzó
programokat toljuk az előtérbe és beetetésnek használjuk, hogy
az így odacsalogatott fiataloknak elmondjuk az evangéliumot, akkor
ebből jó eséllyel olyan fiatalokat kapunk, akik a program miatt
vannak ott és az igei részeket valahogy elviselik, de nem
viselkednek hívőként.
- Az első látásra nem túl lelkinek
tűnő feladatok (takarítás, rendrakás) lehetnek a lelki érettség
fokmérői is, illetve egyfajta követelményként támasztva
alkalmasak a hívő jellem fejlesztésére. (Ne azért pakolj össze,
mert olyan jó gyerek vagy, vagy mert így illik, hanem azért pakolj
össze, mert szeretnél Isten dicsőségére tenni valamit, akár
saját magad megtagadása által is.)
Néhány tipp, amivel el lehet mozdulni
a „fogyasztó-hívő” helyzetből:
- Az ifivezetők szolgáljanak és
ne kiszolgáljanak: elsődleges feladatuk a fiatalok lelki
növekedésének elősegítése, ezt pedig nem feltétlenül lehet
azzal elérni, ha mosogatunk/takarítunk/rendet rakunk utánuk.
Tudatosítsuk, hogy minden hívő feladata a szolgálat és ebbe
beletartoznak ezek a kevésbé lelkinek tűnő dolgok is. Legjobb, ha
együtt csináljuk velük, de semmiképp ne csináljuk helyettük.
Fontos az ilyen szolgálatra való buzdítás: semmiképp ne legyen
erőszakos vagy megbélyegző (ha nem csinálod akkor...), ne legyen
az elfogadás szempontja az, hogy valaki segít-e vagy sem, de
beszéljünk arról, hogy ilyen szolgálatot is lehet Isten
dicsőségére végezni, sőt, Isten szemében lehet olyan értékes,
mint egy éneklés vagy egy tanítás (mert az Úr a szívet nézi).
Engedhetjük működni a vetés-aratás törvényét is: ha senki sem
vállal konyhai szolgálatot, akkor nem eszünk az ifin, ha senki sem
akar széket hordani, állunk vagy a földre ülünk, stb.
- Terjesszük el a megköszönés
kultúráját. Sokszor nem köszönjük meg gyülekezeti
környezetben mások szolgálatát, fáradozását, vagy ha
megköszönjük, valami esetlen, lelki színezetű hárítást kapunk
( Egyszer egy idősebb hívő odament a vendészolgálatot végző
teológushoz:
- Köszönjük az igehirdetést! Jó
volt.
- Az Úré a dicsőség, nem az enyém.
- Igen, már neki is megköszöntem, de
gondoltam, az igehirdetőnek is meg lehet.)
Mutassunk példát abban, hogy
megköszönünk minden szolgálatot: éneket, játékvezetést,
mosogatást, pakolást, a látogatókkal való foglalkozást,
mindent. Ezzel egyrészt kifejezzük azt, hogy észrevettük, mit
csináltak, értékeljük és a pozitív hozzáállással
megerősítjük az alakulófélben lévő viselkedésmintát.
Ráadásul az, ha az ember nem csak tudja, hanem tapasztalja is, hogy
értékelik a munkáját, megelőzheti azt, hogy idő előt
belefáradjunk a szolgálatba. (Ezért ha kialakul a megköszönés
kultúrája, lehet, hogy nekünk is megköszönnek majd ezt-azt...)
- Az ifialkalmon használjunk fel
minden lehetőséget arra, hogy a fiatalok felelősek legyenek
valamelyik részéért! Kimutatták, hogy összefüggés van az
ifi létszáma/növekedése és az ifin szolgáló fiatalok aránya
között. Gondoljuk végig, miket bízhatunk rájuk, miket adhatunk
át nekik: látogatók köszöntése, zene, énekeskönyvek kiosztása
vagy vetítés, imádkozás az alkalomért, csoportbeszélgetés
vezetése, ifi előtti áldáskérő imakör, ifinapló vezetése,
buzdítás/ tartása, ige felolvasása, bizonyságtétel, imalánc,
stb... A fogyasztóból így lesz szolgáló!
- Az ifivezető ne programszervező
legyen, hanem pásztor. Ne az legyen a sikerének a fokmérője,
hogy mennyire szórakoztató (vagyis népszerű), hanem hogy mennyire
tudja közelebb vonni a rábízott fiatalokat Jézushoz, mennyire
tudja lelki növekedésre serkenteni őket. (A nagyszabású
programok meg csak nagyon áttételesen segítik a lelki növekedést,
de annál több dologban gátolják – lásd a modellekről szólóbejegyzéseket).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése