Mit tenne Jézus („WWJD”) a 21. században?

- Sziasztok! Meghoztam a szamarakat! Kinek adhatom át a számlát?

- Ööööö... Mindjárt szólok a Mesternek, végül is ő kérte, talán az a legjobb, ha ő veszi át őket.

- Rendben, de ha lehet, akkor légyszi siessetek, mert még vagy tíz helyre kell ma szállítanom árut, ilyenkor húsvét táján mindig őrültek háza van a futárszolgálatnál. Nem értem, az emberek minek küldenek ennyi vackot egymásnak, csak mert pár nap múlva kölnit spriccelünk a csajokra.

- Háááát, az az igazság, hogy a Mestert nem bírtam most rávenni, hogy idejöjjön, nagyon elfoglalt, épp a következő nagy csodáját tervezgeti, de Péter azt mondta, ő majd átveszi.

- Nekem aztán édesmindegy, csak egy aláírás kell, meg a pénz és már itt sem vagyok. Köszöntem!

- András, mi a fene baja van a Mesternek, tisztára magába van zuhanva?!

- Ezt pont tőlem kérdezed, Péter? Te voltál vele egész nap, én Júdással a szamarakon dolgoztam, hogy időben meglegyenek. És szerintem a legjobb akciót sikerült elcsípnünk!

- Engem most per pillanat nem az akciótok érdekel, hanem a Mester! - vágta rá dühösen Péter. - Amúgy meg eddig semmi baja nem volt, ahogy meghallotta, hogy itt a futár, mintha kicserélték volna!

- Lehet, hogy megint ez a halálfélelem jött rá, mint ami a múltkor is kerülgette? - mormogta András.

- Ki tudja? Lehet, hogy a túl sok csodatétel annyira kimerítette, hogy pánikszindrómás lett?! - tépelődött Péter.

- Ha ez így van, senki sem tudhatja meg! Amit lehet, meg kell tennünk, hogy a tekintélyét megvédjük, amíg jobban lesz! - szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon András.

Kapcsolódj! - Az érdektelen fiatal

A Connect (Kapcsolódj!) című könyvről írt bevezető ismertető után megkezdjük a szerző által kidolgozott egyes kategóriák ismertetését. A (Loc) a könyv Kindle, elektronikus kiadásában az oldalszámokat helyettesítő Location száma.

Az érdektelen fiatal

Az érdektelen fiatalt - látszólag - nem érdekli az egyház, a gyülekezet, a hit, Isten, egyszóval semmi olyasmi, amivel alapesetben egy ifjúsági szolgálatban foglalkozunk. (Ezért kísértése a modern ifjúsági missziónak az, hogy a szolgálatában előtérbe tolja azokat a dolgokat, amik érdekelhetik az érdektelen fiatalt: ingyen pizza, külföldi vendégekkel való találkozás, sport, modern zene, stb., egyfajta csalinak használva, hogy az így behozott fiataloknak két érdekes blokk között elmondhassák az evangéliumot.)

Mi tehát az ifjúsági munkás „célja” az érdektelen fiatalokkal? Ugyanaz, mint a „még mit nem” fiatalokkal: összebarátkozni velük, meghallgatni őket, elnyerni a bizalmukat. Ha egyszer sikerül velük kapcsolatot építenünk, lehet, hogy a dolgokat felmérő, ismerkedő fiatalokká válnak (érdeklődve vesznek részt lelki beszélgetésekben, szívesen eljönnek olyan eseményekre, helyekre, ahol Istenről esik szó).

Kapcsolódj! - A "még mit nem!" fiatal

A Connect (Kapcsolódj!) című könyvről írt bevezető ismertető után megkezdjük a szerző által kidolgozott egyes kategóriák ismertetését. A (Loc) a könyv Kindle, elektronikus kiadásában az oldalszámokat helyettesítő Location száma.

A „még mit nem!' fiatal

Ez a fiatal elutasítja az egyházat, a keresztényeket és néha Istent is. (Megjegyzés: a keresztény egyházak és vallás elutasítása ritkán jelenti a spirituális dolgok teljes elutasítását, csak sokszor ezek a lelki dolgok nem a kereszténység lelki dolgai). A „még mit nem” fiatal sokszor szóvá is teszi, hogy a kereszténység nem az ő világa és hogy önszántából soha nem menne gyülekezetbe.

Az ifjúság munkásnak, keresztény szolgálónak általában ki kell mozdulnia a megszokott köreiből és környezetéből ahhoz, hogy ilyen fiatalokkal találkozzon, kapcsolatot építsen. A gyülekezeten belül működő dolgok nem fognak működni, sőt, valószínűleg pontosan az ellenkező hatást fogják elérni, mint amit a szolgáló szeretne.

- Hogy jellemeznéd magad? - kérdezte Rick a lánytól, aki jól láthatóan a softball pálya melletti piknikasztalhoz telepedett társaság figyelmének középpontja volt. A lány úgy nézett fel Rick szemébe, hogy közben nem mozdította meg a fejét:

- Ha a Sátán nő lenne: na az vagyok én!

Kegyelem, igazság nélkül

(fordítás)

Sam kábítószer-túladagolás után került be a kórházunk programjába. Nem foglalkozott azzal, hogy számon tartsa, mennyi kokaint szívott fel. Bár már huszonnyolc éves volt, Sam úgy öltözött, mint egy tinédzser - kopott farmer, kifakult Hard Rock Cafe póló, magasszárú teniszcipő kioldott fűzőkkel.

Az első pár alkalom után rájöttünk, hogy bár Sam egy zseni IQ-jával rendelkezett, már két főiskoláról bukott ki és soha sem tudott huzamosabb ideig megtartani egy állást. A magánélete hasonlóképpen problémásnak bizonyult. Képes volt teljesen elmerülni egy kapcsolatban, nem törődve az egyéb feladataival, felelősségeivel. Ezzel a hozzáállásával mindig elriasztotta a partnereit. Mikor felvettük a kórházba, a legutóbbi barátnője épp elhagyta.

Mikor Samet a családjáról kérdeztük, elmondta, hogy apja négy éves korában meghalt. Az anyja soha nem házasodott meg újra, depresszióba esett és bezárkózott. Hogy pótolja az elvesztett apát, a gyerekeivel próbált annyira kedves lenni, amennyire csak tudott. Sam elmondása szerint „élt, mint Marci Hevesen.” Alig volt valami feladata, viszont kitömték pénzzel.

Igazság, kegyelem nélkül

(könyvrészlet)

Ruth misszionáriusként szolgáló apja ragaszkodott hozzá, hogy a huszonkét éves lánya eljöjjön a rendelésemre. A főiskolás Ruth súlyos depressziótól szenvedett. Nem volt étvágya, nem tudott aludni és a tanulni. Az apja is elkísérte a megbeszélt időpontunkra.

- Mi a gond? - tettem fel a kérdést Ruth-nak, miután pár percig csevegtünk. De az apja válaszolt helyette:

- Nos, ez teljesen nyilvánvaló - mondta, miközben összefonta a karját maga előtt. - Nem úgy él, ahogy élnie kellene.

- Ezt hogy érti? - kérdeztem.

- Drogokat használ és összefekszik mindenkivel - mondta az apa undorral a hangjában. - A főiskolából is mindjárt kirúgják és fogalma sincs arról, hogy mit akar kezdeni az életével. - Mielőtt feltettem volna egy újabb kérdést, folytatta: - Ha olvasná a Bibliáját és járna gyülekezetbe, nem lenne ilyen depressziós. De semmi mást nem akar, csak azokkal a kétes hírű barátaival lógni.

- Mi történne akkor, ha elkezdené azokat a dolgokat csinálni, amiket ön szerint csinálnia kellene? - kérdeztem.

- Nos, akkor olyan boldog lenne, mint az édesanyja és én, és az Úr is megáldaná.

Kapcsolódj! – valódi kapcsolatok egy elszigetelt világban

Jonathan McKee: Connect: Real Relationships in a World of Isolation

„ A technológiát használva a fiatalok akkor is azonnal kapcsolatba léphetnek egymással, ha fizikailag messze is vannak. A kedvenc közösségi oldalaikon barátok százaival dicsekedhetnek – valahogy mégis magányosnak érzik magukat. Azok az eszközök, amik a kapcsolatok ápolását ígérik, csak hiányérzetet hagynak bennük, mindig többet akarnak – és ez nem véletlenül van így. Az e-barátok nem tudják betölteni a kézzel fogható, valódi kapcsolatok utáni igényt a fiatalok életében. Akár felismerjük, akár nem, mindannyian személyes, szemtől-szembeni kapcsolatokra vágyunk. Mert szükségünk van rájuk.”

(Idézet a könyvből )

Jonathan McKee könyvében a személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, olyan személyes kapcsolatokét, amik nélkül a szerző szerint nem lehet hatékony ifjúsági munkát végezni. Elméleti háttérként a kortárs fiatalok egyre inkább leépülő és kiüresedő kapcsolatairól közöl adatokat, illetve több megközelítésből foglalkozik az evangélizáció és a személyes kapcsolatok viszonyával, nem utolsósorban Jézus különféle emberekkel való találkozásait vizsgálva. Kimutatja, hogy az evangéliumokban Jézus szolgálatának nagyobb része személyes, szemtől-szembeni beszélgetésekből áll és csak kisebb részben nagy tömeg előtti tanításokból.

A (meg)hallgatás

"Nemrégiben az egyik nagy gyülekezet kiscsoportokért felelős lelkésze megkérdezte tőlem, hogy mit tanítson a kiscsoportvezetők képzésén. Magam is meglepődtem azon, hogy milyen hirtelen tört ki belőlem a válasz: "Tanítsd meg őket hallgatni!" Majdnem zavarba is jöttem amiatt, hogy ilyen hevesen válaszoltam.

(Dr. Henry Cloud - Dr. John Townsend: Működőképes kiscsoportok, 152. old)

A csoportvezető (ide értve az ifivezetőt is) egyik legfontosabb szolgálata az, hogy hallgasson, hogy meghallgasson. Ez könnyűnek tűnhet, de nem az. A hallgatás nem a beszéd hiányát jelenti. Az a vezető, aki nem tud hallgatni, segítés helyett egyenesen akadályozhatja azt a folyamatot, amit segíteni akar. Ez hatványozottan igaz a fiatalok, a kamaszok esetén. A fiatalok úgy látják a felnőtteket, akik folyton csak beszélnek nekik, tanítani, okítani, kiigazítani akarják őket, de annál kevésbé kíváncsiak arra, hogy ők (a kamaszok) mit gondolnak. Sok fiatal esetén sajnos ez a gyülekezeti szolgálókkal és a szülőkkel kapcsolatos élményeikre is igaz. Az, hogy ifivezetőként mennyire leszünk hitelesek és eredményesek, nagy részben attól függ, hogy mennyire leszünk képesek meghallgatni a csoportunkba tartozó fiatalokat a csoportban vagy egyénileg.

Hány ifis kell egy ifihez? (12 fő)

Az ifik létszámáról szóló sorozat mai részével elérkeztünk az egyik legismertebb bibliai csoportlétszámhoz. Csoportdinamikai szempontból sem véletlen, hogy Jézus tizenkét tanítványt választott: tizenkét fő fölött mindegyik csoport kisebb alcsoportokat alakít ki magán belül, egyszerűen az ember képtelen ennyi társsal szorosabb kapcsolatot fenntartani. Ez nem jelent feltétlenül klikkesedést, ez egy természetes folyamat. Ha egy növekvő ifiről van szó, akkor ez a létszám lehet az a határ, amit nehezen tudnak átlépni, épp a fenti okok miatt: ha jönnek is új látogatók, vagy nem ragadnak meg, vagy cserélődnek a tagok, kimennek a „hátsó ajtón”.

Míg kinézetében, egy alkalom menetében a 12+ fős ifi nem nagyon különbözik az előző kategóriától (7fő), a háttérben, a „motorháztető alatt” az ifivezetőnek lehet, hogy nagyon tudatos munkát kell végeznie ahhoz, hogy a lelki és létszámbeli növekedés ne akadjon meg.

Néhány gondolat, ötlet ezzel kapcsolatban:

- törekedjünk arra, hogy az ifinek folyamatosan legyenek közös, az egész közösséget egybefogó élményei: legyenek olyan játékokaz ifin, amit közösen végeznek, amik alatt mindenki összekerülhet mindenkivel (tudatosan bontsuk fel az ilyenkor ösztönösen kialakuló, összeszokott csoportokat), legyenek kirándulások, más ifi meglátogatása (ahol működik az „ők és mi” élmény is).

A szent lustaság

„Eredj a hangyához te rest...”

Az ember alapvetően egy lusta teremtmény. Nagyon kevesen keresnek maguknak extra elfoglaltságot és a többség örömmel veszi tudomásul, ha nem neki kell valamit megcsinálnia, ha valamit megcsinálnak helyette. Ennek számos oka lehet, a túlterheltségtől, a fáradtságtól kezdve a tanult vagy velünk született tehetetlenségen át a vélt vagy valós korlátainkig. Így van ez az iskolában, a munkahelyen, de a gyülekezetben, így az ifin is. Sokan panaszkodnak arra, hogy nehéz megmozdítani még a rendszeresen alkalmakra járó gyülekezeti tagokat is, fenntartani a lelkesedést, betölteni bizonyos pozíciókat felelős és megbízható emberekkel.

Persze ha egy szervezetben, közösségben mindenki lusta, akkor ez a szervezet, közösség előbb-utóbb megszűnik létezni – még akkor is, ha gyülekezetnek hívják. Ezért a lusta többség kitermeli azokat a tagokat is, akik viszont buzgólkodnak: több feladatot, dolgot is magukra vállalnak, igyekeznek azt minél jobban elvégezni, lelkifurdalásuk van, ha nemet mondanak valamire (ezért nem is nagyon mondanak nemet semmire). Persze mindezt a gyülekezetért, vagyis végső soron Istenért: szolgálatként, idő-, pénz- és tehetségadományként felfogva. Ez a szent buzgólkodás. Ha a gyülekezetben a szent buzgólkodást a lelkész vagy más, teljes időben szolgáló „hivatásos” keresztény végzi, akkor vagy csodálattal emlegetik („mennyit dolgozik az Úrért”), vagy egyszerűen csak annyit mondanak rá, hogy ez a dolga, ezért fizetik. A prédikálástól kezdve a templomtakarításig.

Hosszú távon a szent buzgólkodók nem tudják rendesen végezni a számos elvállalt szolgálatukat, gyakran kiégnek és megkeserednek, a lusták meg maradnak azok, akik voltak.

Hány ifis kell egy ifihez? (7 fő)

Az ifik létszámáról szóló sorozat mai részévek érkeztünk el a hagyományos értelemben vett „ifjúsági csoport” belépőszintjéhez, alaplétszámához. Hét (plusz-mínusz pár fő) már egy „rendes” csoport, bár kissé még emlékeztet az előző részben tárgyalt kiscsoportra – gyakorlatilag egy átmeneti forma, ahol még mindkét kategória dolgai működnek, működhetnek (pozitív és negatív dolgok egyaránt!).

Egy felmérés szerint az amerikai gyülekezeti ifik legjellemzőbb létszáma nyolc fő, tehát lényegében ez a kategória. Érdekes az is, hogy ez az a létszám, amiről azt szokták mondani, hogy ennek már érdemes alkalmat szervezni, igei tanítással készülni (ami sokszor egyfajta módosított – vagy szinte klasszikus – prédikációt jelent, ezt ennyi hallgatónak már „érdemes” elmondani - bár igazából ez inkább kockázatos, mint érdemes, mert nem minden igehirdető képes ilyen kis létszámú hallgatóságnak hatásosan prédikálni, ez inkább egy nagyobb létszámnál használható műfaj.) 

Gyakorlati szempontból ez az a létszám, amivel el tudunk menni valahova két személyautóval vagy kisbusszal, ez fontos, ha konferenciákról, táborokról, extra programokról van szó. Ennyi (lelkes) fiatallal már akár mi is nekiállhatunk programot szervezni, elosztva a feladatokat, bevonva gyülekezeti tagokat.

Ennél a kategóriánál már működőképessé válik a „hagyományos” ifióra modellje is, amikor van egyfajta liturgia (éneklünk, tanítás van, imaközösséget tartunk), de a létszám miatt ez személyesebb, családiasabb – de ugyanakkor már lehetőséget ad a háttérbe húzódásra is. Az ifjúsági alkalom legyen rendszeres és kiszámítható. Nem kell mindig ugyanazt csinálni, de legyen egy ismerős, barátságos rendje annak, ahogy az alkalom zajlik. Ez egyrészt biztonságérzetet is ad a résztvevőknek, tudják, mikor mi jön, mire kell készülni, másrészt ad egy keretet, egy formát - az "ékes és szép rend" az ifin is legyen meg. Ne legyen semmi se kőbe vésve, sőt, legyenek rendkívüli alkalmak is - de csak ott lehet rendkívüli alkalomról beszélni, ahol alapból rend van. Ráadásul ha az ifjúsági alkalom jól elkülöníthető és állandó részekből áll, könnyebb ezekhez a részekhez felelős szolgálókat találni a fiatalok közül. (Éneklésért, játékért, társasjátékokért, ennivalóért felelősök, pl.)

Nem a jövő egyháza. A máé.

(Részlet Neil Cole "Természetes gyülekezet" c. könyvéből)

Japánban tanítottam, amikor azt álmodtam, hogy Heather, a lányom alapított egy gyülekezetet. Álmomban a szoba tele volt fiatalokkal akik az Urat dicsőítették. Mikor hazautaztam, elmeséltem neki, csak hogy lássa, hogy gondoltam rá (és álmodtam róla) odaát is.

Másnap ezt közölte velem:

- Apa, minden barátom benne van!

- Miben? - kérdeztem.

- Abban, hogy elindítsunk egy gyülekezetet!

Letisztáztam vele, hogy a munka nagy részét neki kell majd végeznie, én csak egy kicsit fogok segíteni neki abban, hogy mit hogyan csináljon. Azt mondta, hogy rendben van.

Másnap elintézte, hogy kinél jöjjenek össze, kitűztek egy estét, talált valakit a dicsőítés vezetésére és szórólapokat osztogattak az ismerőseiknek az iskolában.

Miután a közösségük már több hónapja tartotta az összejöveteleit, elmentem én is és együtt énekeltünk dicséreteket az Úrnak. Éreztem, hogy Isten az örömét leli bennük. Megkérdeztem tőlük, hogy melyik volt a legnagyobb gyülekezet, amiben már megfordultak? Dél-Kaliforniában élve elég széles választékkal rendelkezünk megagyülekezetekből és a fiatalok válaszai is ezt tükrözték, kétezer főtől tizenötezerig.

Ekkor azt mondtam nekik, hogy a Sátán sokkal jobban tart az ő, tizenöt középiskolásból álló kis gyülekezetüktől, mint azoktól a Godzillaméretűektől. Persze ezen csak vihogtak és mosolyogva néztek egymásra.

De megmutattam nekik, hogy miért is gondoltam ezt. Feltettem egy kérdést:

- Figyeljetek csak, hányan gondoljátok azt, hogy el tudnátok indítani egy olyan óriásgyülekezetet, amikben már jártatok?

Senki sem jelentkezett.

- Hányan gondoljátok azt, hogy el tudnátok indítani egy olyat, mint ez?

Erre mindenki feltette a kezét. Lassan abbamaradt a vihogás is. Megkértem őket, hogy nézzenek körbe a szobában, nézzék meg a felemelt kezeket, majd így szóltam:

- Biztosíthatlak benneteket, ez megrémiszti a Sátánt!

Ha egy tizenöt éves lány meg tudta ezt csinálni, neked ne menne?  

Forrás: Neil Cole: Organic Church

Kapcsolódó bejegyzés: Ti adjatok nekik enni!

Ugyanabba az ifibe járó testvérek tízparancsolata

Hogy az ifi ne az otthoni sérelmekről, az otthoni élet pedig ne az ifis sérelmekről szóljon...

I. Ne mesélj ciki történeteket a testvéredről nyilvánosan!

II. Ne az ifin elemezd ki a testvéred problémáit!

III. Ne rohanj haza panaszkodni, hogy a testvéred milyen csúnya dolgokat tett veled az ifin. Hagyd, hogy az ifivezetőd rendezze ezt el!

IV. Ne hozd fel a csoportbeszélgetéseken a testvéred különféle gusztustalan szokásait!

V. Ne panaszkodj az ifivezetődnek arról, hogy a testvéred milyen csúnya dolgokat követett el ellened otthon. Hagyd, hogy a szüleid kezeljék ezt a problémát!

VI. Ne jelentsd be nyilvánosan azt, hogy a testvéredet meghúzták irodalomból!

VII. Ne akard fegyelmezni a testvéredet az ifialkalmon! Majd az ifivezetőd fegyelmez, ha kell.

VIII. Ne ütögesd a testvéredet az ifin! Tedd el későbbre!

IX. Tiszteld a testvéred tulajdonát mindenkor!

X. Mindenkor jó lesz a dolgod és az ifivezetőid szeretetét fogod élvezni, ha követed a fenti parancsolatokat!

Forrás:

Rick Chromey: Youth Ministry in Small Churches

Tizenegy lépés a kamaszkorból a felnőtté válás felé

A felnőtté válás nem könnyű és nem is megy automatikusan – jogilag az ember persze felnőtté válik a tizennyolcadik születésnapján, de ez nem garantálja azt, hogy már elérte azt az érettséget, ami egy felnőttől elvárható lenne. Sőt, sokan egész életükben gyerekek vagy kamaszok maradnak bizonyos dolgokban – igen, köztük hívők is.

Az alábbi lista tizenegy olyan lépésről, kérdésről szól, amiken sikeresen túl kell jutni ahhoz, hogy olyan felnőttek legyünk, amilyennek Isten is látni akar minket.

„Mikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.” 

(1Kor 13,11)

Egy ragadós példa: a Sticky Church modell és az ifjúsági misszió

Ha valaki a számokat szereti, akkor itt van pár: Larry Osborne, a North Coast gyülekezet lelkipásztora a szolgálata elején pár hét alatt 127 főről 150 főre növelte a gyülekezetét, majd a kezdeti sikerén felbuzdulva a következő három évben 150 főről... 151 főre. Évi egyharmad fős növekedés. Ekkor leszámolt azzal az álmával, hogy egy napon egy (több)ezer fős gyülekezet lelkésze lesz. Szó szerint kitépte az erről szóló lapot a terveit tartalmazó füzetéből, „megölte az álmot” és így szabaddá vált arra, hogy azokkal az emberekkel foglalkozzon, akik ténylegesen ott vannak a gyülekezetében. Két évtizeddel később, ugyanannak a gyülekezetnek a pásztoraként, több mint 9000 ember előtt prédikál vasárnaponként. Isten tehát feltámasztotta a megölt álmot. A kérdés az, hogy mi történt, hogyan jött létre ez a „feltámadás”?

Larry Osborne könyve szerint nem az számít, hogy mennyire jó egy gyülekezet marketingje, de még az sem igazán, hogy mennyire jók azok a programok, rendezvények, amikkel az embereket, leendő megtérőket célozzunk meg. Ezeket ő a gyülekezet „bejárati ajtajának” (front door) hívja. Fontosnak tartja azt, hogy a gyülekezet (vagy esetünkben az ifjúsági szolgálat) bejárati ajtaja minél szélesebbre legyen tárva, de sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy a hátsó ajtó (back door), amit a kiosonásra (vagy vérmérséklettől függően a látványos kivonulásra) használnak, be legyen zárva. Magyarán az a közösség növekszik egészséges módon, amiben megmaradnak az emberek, és nem az, amibe többen érkeznek, mint ahányan elmennek. Az utóbbi inkább csak átjáróház és ha tud is számbelileg növekedni, lelkileg kicsi marad. Az egészségesen növekvő közösséghez tehát odaragadnak az emberek.

Hány ifis kell egy ifihez? (3 fő)

Ha ifikről beszélgetünk, az első kérdések egyike a létszám szokott lenni (esetleg az ifisek életkora). Bizonyos szempontból ez egy jogos kérdés, de legalább annyira félre is vezethet. Ifiben (és a gyülekezetek esetén is!) a létszám és a minőség nem feltétlenül áll egyenes arányban egymással, már ha a minőséget bibliai értelemben nézzük. Istent nem a létszámadatok érdeklik, hanem az, hogy a tagok vele és egymással való kapcsolata mennyire felel meg annak a példának, amit ő Krisztussal és az egyházzal elénk adott. A mostani sorozatban szeretném megmutatni azt, hogy az ifjúsági szolgálat milyensége, minősége és mélysége nem függ a létszámtól, minden létszámnak megvannak a maga erősségei, kihívásai, feladatai és buktatói. Épp ezért az adott pillanatban elérhető számú fiatallal kell a létszámnak megfelelő módon foglalkozni ahhoz, hogy egészséges, érett hívővé válhassanak és ezzel megalapozhassák azt a természetes növekedést, ami a Biblia szerint a Jézushoz tartozó közösségek sajátja.

A sorozat előző részében azzal foglalkoztunk, hogy mit kezdjünk azzal, ha csak egy elérhető fiatalunk van: tanítványozzuk. A Biblia szerint minden hívőnek tovább kell lépnie a tanítvánnyá válás felé, hogy később ő maga is tanítvánnyá tegyen másokat, tehát a tanítványozás nem csak az egy fős ifi feladata, de kétségtelen, hogy itt a legkönnyebb. (Máris láthatjuk a nagyobb ifik egyik nagy kihívását és sok esetben hiányosságát!) Ha elkezdünk tanítványozni és Isten növekedést ad (a hívő fiatal életén keresztül, vagy a gyülekezeten keresztül érkeznek új fiatalok, esetleg a „derült égből”, mindenféle gyülekezeti kapcsolat nélkül), akkor oda kell figyelnünk arra, hogy a nagyobb létszámból fakadó lehetőségek miatt ne hagyjuk hátra a személyes, tanítványozó kapcsolatokat! Ideális esetben (és a Bibliának megfelelő módon) minden hívő fiatalnak kellene legyen személyes tanítványozó kapcsolata egy idősebb, érettebb hívővel, aki egyrészt Isten szeretetét jeleníti meg a számára, átsegíti a kezdeti (és későbbi) nehézségeken, számon tartja, tanítja, imádságban hordozza. A tanítványozó kapcsolatban erre a feladatra is fel kell készítenünk a fiatalokat, illetve a felnőtt gyülekezeti tagok közül is meg kell próbálnunk erre alkalmas (vagy alkalmassá tehető) testvéreket bevonni ebbe a feladatba. Igaz az is, hogy a fiatalok a pörgős helyeket, a menő programokat (vagyis a nagyobb létszámot felmutató dolgokat) kedvelik, de ugyanakkor keresik az mély, valódi személyes kapcsolatokat is, még ha ezt nem is mondják ki nyíltan.

Hány ifis kell egy ifihez? (1 fő)

Az előző részben arról írtam, hogy az ifjúsági szolgálat nincs létszámhoz kötve, nem kell egy minimális keret, ami mindenképpen szükséges a szolgálat elindításához. Nulla főnél kezdtük, amit a leendő vezető arra használhat fel, hogy felkészüljön a szolgálatra, kialakítsa a támogató hátteret és azt a szokást is, hogy folyamatosan képezze magát. Ez egyébként minden létszámnál szükséges és soha sem késő visszatérni ide. Ez igaz lesz minden szintre: akkor érdemes továbblépni a következőre, ha a megelőző szinteket erősen és működőképesen tudjuk tartani. Jelen esetben az, hogy elkezdünk személyesen foglalkozni valakivel nem mentesít minket az alól, hogy továbbra is imádkozzunk, tanuljunk és csapatban gondolkodjunk.

Ha viszont már valamennyire készen állunk (és teljesen soha nem leszünk készen! („Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé.” Filippi 3,14 3,14 ), akkor körülnézhetünk, hogy van-e legalább egy fiatal, akivel tudunk foglalkozni? És ha van:

1 fő

Van egy (vagy két) magányos fiatal hívőnk a gyülekezetben vagy a gyülekezethez lazábban kapcsolódva. Vagyis ha ifjúsági szolgálatra kaptunk elhívást, van szolgálati területünk.

Tanítványozás a családokban? Akkor mire való az ifi? + hét vezérelv

A Studentministry blog egyik új bejegyzésében hét vezérelvet sorol fel, amik fontos szerepet játszanak abban, hogy a hívő családban élő hívő fiatal (nevezhetjük ifisnek) a családjában kaphassa meg mindazt, ami a lelki növekedéséhez szükséges.

Miért fontos ez? Nem szoktak erről beszélni, de a helyzet az, hogy a modern értelemben vett ifjúsági munka egyáltalán nem biblikus. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet a Biblia alapján szolgálni a fiatalok között, ne lenne jó és áldott dolog az evangéliumot hirdetni ennek a korosztálynak a saját nyelvén, a saját igényeik szerint, ne lehetne megtéréseket látni és életek megváltozását segíteni. Az azonban tény, hogy a Biblia sehol sem beszél külön ifjúsági szolgálatról. Nem véletlen az sem, hogy a modern értelemben vett ifjúsági munka is csak a huszadik században született meg (az előzménynek tartott vasárnapi iskola sem sokkal idősebb a keresztyénség életkorához viszonyítva), ráadásul az ifjúsági munka is számos változáson ment át a születése óta, folyamatosan alkalmazkodva a változó világhoz. (Lásd: Youth Ministry 3.0: A manifesto ) 

Hány ifis kell egy ifihez?

Ifjúsági szolgálatot akarunk indítani, vagy át kell vennünk egy létező csoportot, esetleg egy leszállóágba került ifi túléléséért küzdünk – legyen bármelyik helyzet, a létszám kérdése valamilyen módon elő fog bukkanni. Hány ifis kell ahhoz, hogy értelme legyen feléjük szolgálni? Hány, az adott korosztályba tartozó fiatal legyen hajlandó eljönni, hogy érdemes legyen elindítani egy csoportot, egy új szolgálatot a számukra? Hány hallgató kell a tanítónak, hogy ne érezze magát kellemetlenül se az igehirdető, se az igehallgató az ürességtől kongó teremben? Hány rendszeresen visszatérő fiatal kell ahhoz, hogy a csoport átlépje a kritikus tömeget és stabilizálódjon, sőt, növekedési pályára álljon?

A válasz: attól függ, milyen modellben gondolkodunk. Van olyan modell, ami bizonyos létszám alatt nem működik és van olyan, ami minden létszámhoz képes alkalmazkodni. Az előbbi a programokra alapozott, az utóbbi a pásztorolást előtérbe helyező modell. A tanítást fókuszba állító, tanterv-modell is működhet mindenféle létszámnál, de legjobban egy kisebb csoporthoz illik.

A gyakorlati tanulság: ne a létszámot próbáljuk a fejünkben létező modellhez alakítani, hanem az adott pillanatban elérhető létszámhoz igazítsuk a szolgálatunk alapjait. A létszámhatárokhoz meg az egyszerűség kedvéért válasszunk bibliai számokat. Vagyis a címben feltett kérdésre nincs válasz: minden létszámnál lehet ifiszolgálatot vinni, csak minden létszámnál máshogyan.

Játék az ifin

Drámapedagógusként tudom, hogy a játék komoly dolog. (Játékon a tevékenységet és nem a tárgyakat, kisautókat vagy Barbie babákat értve, ezt jobb az elején letisztázni.) Nincs ez másként az ifjúsági munkában se. Az ifjúsági munkában az evangéliumot nem csak szavakkal hirdetjük, hanem tettekkel, közösséggel, kapcsolatokkal is, egy hívő keresztyén közösség építéséhez pedig nagyon jó eszköz a játék - mindenféle játék. Eszköz, amit lehet jól és rosszul használni, lehet ösztönösen vagy tudatosan alkalmazni, vagy akár ki is lehet hagyni - bár ez utóbbit javasolnám a legkevésbé. Nézzünk pár gondolatot az ifin használt játékokkal kapcsolatban:

Milyen játékokat lehet használni egy ifin?

- Eszközöket nem igénylő (vagy csak minimális eszközöket, tollat, kendőt, stb. igénylő) játékokat. Ezeket szokták "közösségi játéknak" is nevezni. A drámapedagógia, élménypedagógia is használja őket. Nagyobb csoportot vagy akár az egész ifit be lehet vonni.

- Sportjátékokat, beltéren ping-pong, csocsó, stb, tornateremben vagy kültéren egyéb (csapat)játékokat.

- Társasjátékokat.

- Számítógépes- és egyéb videojátékokat.

Mire jók a játékok?

A játékot általában a tevékenység öröméért játsszuk, de ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen haszna vagy az egyetlen funkciója egy ifjúsági alkalmon. Tehát az a megközelítés, hogy "játsszunk valamit, addig sem kell csendben ülni és a prédikációt hallgatni", vagy esetleg "ha csendben végighallgatjátok a tanítást, akkor cserébe játszunk a végén" se nem helyes, se nem teljes.

A játékok haszna lehet:

Fogyasszatok, fogyasszatok!

Sok gyülekezet küzd azzal, hogy megfogja valahogy, valamivel a fiatalokat és még több gyülekezet, ifi megelégszik a fiatalok jelenlétével - sőt, sokat megtesz azért, hogy valahogy ezt a jelenlétet fenntartsa. Mintha a fizikai jelenlét vagy a nehezen megfogható "jól éreztem magam" lenne az ellentételezése annak a programnak, amit a gyülekezet a fiatal részére szervezett. Ez viszont a világban is jelenlevő fogyasztói modell gyülekezetesített változata és a legjobb szándék ellenére is félreviheti az ifjúsági szolgálatot.

Lássunk egy illusztrációt a „Middle School Ministry” (Kb. Szolgálat a felső tagozatosok felé) című könyvből:

"Szinte mindenki, mindenben fogyasztóként kezeli a fiatal tinédzsereket. Kapaszkodjunk meg - a legtöbb gyülekezeti ifjúsági szolgálat is!
Nemrégiben egy brit ifivezető, Mike Pilavachi beszélt erről az egyik Youth Specialties ifjúsági vezetői konferencián. Kezdő ifivezetőként azon dolgozott, hogy megszervezze a legjobb ifis eseményt a városában. Akkor érkezett el a fordulóponthoz, amikor egy filmnézéses partit hozott tető alá az ificsoportjának. Kényelmes székeket szerzett, összehozott egy stand-upos bevezető jelenetet is és persze egy nagyon vicces filmet is kölcsönzött. A alkalom végén a termet elborította a szemét, a fiatalok meg szépen kisétáltak. Az utolsó kislány végignézett a romokban heverő helységen, Mike felé fordult és ezt mondta:
- Húha, itt aztán jó nagy kupi van! - Mike azt gondolta, hogy a lány felajánlja azt, hogy segít kitakarítani, de helyette így folytatta: - Most aztán lesz majd mit takarítanod!
Azzal ő is kisétált.