2013. július 29., hétfő

A lelki apátia gyógyítása


A lelki apátia bemutatása és a hozzá vezető belső és külső okok után nézzük meg, hogy - Sean Dunn könyvét kiindulási alapnak használva - hogyan lehet kimozdítani a fiatalokat ebből az állapotból.

Az első lépés mindenképpen a probléma felismerése. Ehhez tisztában kell lenni azzal, hogy milyen az egészséges, növekvő keresztény élet, azzal, hogy a hívő ember nem írható le sablonokkal, hiszen Isten mindenkit másnak teremtett, más lelki ajándékokat ad neki, más feladatra hívta el Krisztus testének szolgálatára. Nem lesz mindenki tanító, evangélista vagy dicsőítő zenész. Ugyanakkor vannak olyan keresztény tulajdonságok, ami minden hívőé és amit a fiatal hívőktől is jogosan elvárhatunk. Nem lesz mindannyiukból tanító vagy igehirdető, de Isten igéjének rendszeres tanulmányozása, a Biblia olvasása minden megtért ember hívő életének része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből „imaharcos”, de az egyéni és a testvérekkel való rendszeres imádkozás a lelki élet elengedhetetlen része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből milliókat megtérésre hívó és vezető sztárevangélista, de a hit megvallása (de minimum a vallástételre való készenállás) még a kamasz hívőktől is elvárt. Ugyanez a helyzet a szolgálattal: nem lehet egészséges hívő élete annak a fiatalnak, aki semmiféle szolgálatot nem vállal a hívő közösségében (vagy egyenesen nem tartozik hívő közösségbe). A szolgálat lehet sokféle (a gyülekezeti helyiség takarításától kezdve az imakör vezetéséig vagy áhítat tartásáig), de szolgálni kell. A fiataloknak is.

Ha olyan fiatalok közt szolgálunk (vagy csak ismerünk olyan fiatal hívőket), akik beleragadtak a lelki apátia állapotába, az első és a legfontosabb dolog az imádkozás. Sean Dunn szavaival „imádkozzunk gyakran és imádkozzunk agresszívan” (29. old), hordozzuk imádságban a lelki életében megragadt fiatalt, Isten elé hozva azokat a konkrét dolgokat, amikkel küzd. „A kitartó imádság a legkeményebb szívet is megpuhíthatja.” (ibid.) Ez mindennek az alapja, ha nem tudunk kitartóan imádkozni a lelki apátiával küzdő fiatalokért, akkor addig ne is lépjünk tovább, amíg nem sikerül ezt megoldanunk.

A további lépések közül néhány:

2013. július 8., hétfő

Jézus 15 - mit jelent Jézus példája?



1. Jézus több időt töltött imádkozással mint beszéddel. Miért? Szerintem azért, mert tudta, hogy egy könyörtelen ellenséggel áll harcban, aki azért jött, hogy "ölje, meglopja és pusztítsa" Isten gyermekeit.

2. Jézus örömmel töltött időt olyan emberekkel, akik maguk is bűnösnek vallották magukat. Miért? Talán azért, mert ők nem rejtették el magukat valami ember alkotta önigazolásba.

3. Jézus azt mondta, hogy onnan tudjuk majd meg, hogy kezdünk valamiféle hatással lenni az emberekre, hogyha azok fellépnek ellenünk az Ő neve miatt. Hm.

4. Jézus gyűlölte, amikor az emberek vallásos szabályok mögé bújtak.

5. Jézus nyíltan beszélt a pokolról és figyelmeztetett a hitetlenség következményeire.

2013. július 1., hétfő

A lelki apátai okai (külső okok)


Vagy talán pontosabb lenne úgy írni, hogy inkább külső okok, ugyanis a lent felsorolt okok nem feltétlenül eredményeznek lelki apátiát a fiatalokban. Viszont olyan környezetet alakítanak ki, ahol nagyobb esély lesz rá, illetve a fiatal hívő kevesebb védelmet és még kevesebb segítséget kap ahhoz, hogy elkerülje a hívő életbe való belefásulást, a lelki növekedés lelassulását vagy megrekedését. Ha a közösségünkben sok fiatal küzd lelki apátiával, akkor mindenképpen érdemes kritikus szemmel megvizsgálni azt a környezetet is, amiben hívő fiatalként mozognak, hogy a tünetek mellett az okokat is megtaláljuk. Persze sokszor könnyebb egyes életeket gyógyítani, mint egy egész rendszert, de ha a rendszeren, a környezeten tudunk javítani, akkor sokkal több problémát tudunk megelőzni – de ez már túlmutat azon, ami a legtöbb ifjúsági munkásnak a hatalmában áll.

Tehát az (inkább) külső okok

  • A gyülekezeti/ifibeli környezet nem ösztönzi a fejlődést, a megtért hívőben kialakul az a kép, hogy ő már elérte a lelki fejlődés határait. Például a közösségben és a látogatott konferenciákon folyton evangélizálnak, megtérésre hívnak, ami egy hívő esetén már megtörtént, a továbblépéshez meg homályos, nehezen megfogható útmutatást kap, esetleg törvényeskedést ("ha ezeket és ezeket betartod, akkor leszel még jobb hívő" – sokszor nem is bibliai szabályokat, vagy „legyen nagyobb hited”, „fogadd hittel”), keresztény teljesítménykényszert tanítanak neki („szolgálj még többet”, „járj még több alkalomra”, „vállalj még többet”). A folytonos evangélizálás egy hamis „de jó vagyok, én már ezt rég megtettem” érzést kelt, az elmaszatolt vagy nem tisztán evangéliumi továbblépési alternatívák pedig félresiklást, kiábrándultságot okozhatnak. („Napi három órát olvasom a Bibliát és még mindig depressziós vagyok”, „Heti öt igehirdetést hallgatok meg és alig tudok megélni belőle valamit, igazából nem is emlékszem mindenre belőlük”). Sok közösségben túlteng a tanítás, de ezt nem segítik áthelyezni a gyakorlatba, megelégednek azzal, ha a tagok jelen vannak és nem követnek el kirívó bűnöket. A tiszta evangéliumi igehirdetés mellett is lelki apátiát okozhat az, ha nem dinamikus a közösség és nincs tanítványozás, nincsenek növekedésre ösztönző személyes hívő kapcsolatok, nincs evangéliumi értelemben vett számonkérhetőség.

2013. június 24., hétfő

Egymás szemében - egy új arc az ifin


Amber

Amber soha sem tudta meg, hogy milyen nagy hatással volt egyszer valaki életére. Számára ez is csak egy szokásos kedd esti alkalom volt az ifivel.

Amber nyolcadikos volt és egész életében ugyanabba a kisvárosi gyülekezetbe járt. Mostanra már teljesen megszokta a kedd esti ifik menetrendjét. Kint fogja várni a bejáratnál a barátnőjét, Lindseyt, aki egy kisbusszal érkezik majd egy rakat barátjával együtt. Kirobbannak majd a kocsiból és a szokásos kiáltásaikkal, huhogásaikkal és öleléseikkel üdvözlik egymást. Utána gyorsan egy kis kört alkotnak, hogy kicseréljék a legújabb pletykákat arról, hogy ki randizik kivel, ki szakított kivel, ki van épp fasírtban kivel és így tovább. A csoport utána lassan, ösztönösen átsodródik majd az imaház udvarán az ifjúsági csoport terme felé.

A dolgok szokott rendje azonban kizökkent, amikor Amber egy apró, narancsszín fényre figyelt fel az imaház falának árnyékában. Az ifisek hirtelen elhallgattak és a falnak támaszkodó, cigarettázó fiút bámulták. Az idegen fiú lógós nadrágot viselt egy olyan övvel, ami nyilvánvalóan pár számmal nagyobb volt a kelleténél, fekete pólót és napszemüveget. A teste különböző pontjait piercingek ékesítették és a frizurája is illett az összképhez. A csönd esetlen, sűrű ködként telepedett az udvarra. Végül Amber törte meg a csendet azzal, hogy a terem ajtaja felé iramodott és gyorsan beslisszant rajta, a barátai csak fél lépéssel maradtak le mögötte. Pár perccel később már vissza is tértek a szokásos menetrendhez: kis csoportokba húzódtak és a terem másik végében lebzselő fiúkon vihogtak. A kinti fiút már szinte el is felejtették.

2013. június 17., hétfő

Randiképes vagy? / Könyvekről: Dateable


(Idézet a könyvből:)

Kérdezd Justint!

Justin, a barátom totál másmilyen, amikor a haverjaival van. Nem is szeretek velük lenni. Már mondtam neki is, de semmi sem változott. Szerintem nekem sokkal fontosabbnak kellene lennem a számára, mint a barátainak. Segíts!
Carmella, 14

Nem, Carmella, nem kellene! A barátnők jönnek-mennek, de a barátságok egy életre szólnak. Ezért fontosabbak a haverok nálad, ennek így kell lennie. Ne felejtsd el, a barátod tisztában van vele, hogy a kapcsolatotok egyszer véget fog majd érni. Ha megengedsz még egy személyes megjegyzést: azoknak a lányoknak a száma, akikkel gimiben jártam és még mindig tartom a kapcsolatot... ö... nulla!
(158. oldal)

A fenti idézetet lehet, hogy inkább valami színes tinimagazin szerelmi tanácsadó rovatába képzelnénk el, nem pedig egy keresztény könyvbe – pedig onnan van. Dateable, azaz Randiképes: Justin Lookadoo és Hayley DiMarco szókimondó, gyakorlatias és őszinte könyvet írt a randizásról, a fiú-lány kapcsolatokról (és különbségekről), a határokról és felelősségről, de mindenekelőtt az életszenvedély kereséséről.

2013. június 10., hétfő

A lelki apátai okai (belső okok)



A lelki apátia meghatározása és tünetei után a mai bejegyzésben a lehetséges okokkal foglalkozunk, leginkább Sean Dunnkönyve alapján, de alkalmanként más forrásokkal és saját gondolatokkal is kiegészítve.

Természetesen ezek a dolgok nem jelennek meg tisztán, kizárólagosan egyes esetekben, mindenki problémája (és a megoldáshoz vezető útja) egyéni, illetve a külső körülmények megléte sem jelenti azt, hogy a hatásának kitett fiatal lelki apátiába fog esni. Az alább felsorolt és röviden részletezett okok inkább csak azt mutatják, hogy nagyobb a probléma kialakulásának valószínűsége, a már kialakult apátia esetén pedig segíthetnek megérteni azt, hogy mi történt – és megelőzni a helyzet további romlását.

    Belső okok

  • Álmegtérés (false conversion). Álmegtérésnek nevezzük azt, amikor valaki valódi újjászületés nélkül mutat megtérésre hasonlító jeleket, akár egy egész életet leélve ebben az állapotban. Fakadhat abból is, hogy valaki tudatosan vesz fel egy képmutató „hívő” álarcot valamilyen cél elérésének érdekében (pl. egy hívő lánynak udvarolva egyszer csak „megtér”), de sokkal gyakoribb az, amikor az álmegtért őszintén azt gondolja, hogy ő megtért. Ez lehet egy felszínes vagy torz evangélizálás eredménye („ha megtérsz, boldog leszel”, „ha elmondod a megtérők imáját, akkor megtértél”), lehet a hívő családnak vagy gyülekezeti háttérnek, hívő baráti társaságnak való öntudatlan megfelelni akarás („már tizennégy éves vagy, hívő családban élsz, és még nem tértél meg/merítkeztél be/konfirmáltál?”), felszínes gyülekezeti közösség, ahol az alkalmakon való részvétellel és a kirívó (kiderülő) bűnöket elkerülve le lehet tudni azt, amit tagként elvárnak a hívőtől.

2013. június 3., hétfő

Mikor már unjuk Istent - a lelki apátia tünetei


Ebben a hónapban a gyülekezetbe járó fiatalokat érintő lelki fásultság (apátia) témakörét járjuk körbe, Sean Dunn: Bored with God című könyve alapján, alkalmanként kiegészítve más forrásokkal és saját anyaggal is.

A kötet fülszövege:

A lelki apátia betegség! És mint a legtöbb betegség, az apátia is látható tünetekkel jár, ami frusztrálja az áldozatait és azokat is, akik velük foglalkoznak. A tizenévesek különösen hajlamosak lelki fásultságba esni – és az az apátia rendkívüli módon fertőző!

Sean Dunn a Mikor már unjuk Istent című könyvében beszámol arról, hogy a fiatalok között végzett szolgálata során hogyan találkozott a lelki apátiával. A Szentírásra alapozva vezet végig azon, hogyan állíthatjuk meg az apátia terjedését és hogyan pásztorolhatjuk a fiatalokat úgy, hogy lelki éhséget érezzenek helyette.