Drámapedagógusként tudom, hogy
a játék komoly dolog. (Játékon a tevékenységet és nem a
tárgyakat, kisautókat vagy Barbie babákat értve, ezt jobb az
elején letisztázni.) Nincs ez másként az ifjúsági munkában se.
Az ifjúsági munkában az evangéliumot nem csak szavakkal
hirdetjük, hanem tettekkel, közösséggel, kapcsolatokkal is, egy
hívő keresztyén közösség építéséhez pedig nagyon jó eszköz
a játék - mindenféle játék. Eszköz, amit lehet jól és rosszul
használni, lehet ösztönösen vagy tudatosan alkalmazni, vagy akár
ki is lehet hagyni - bár ez utóbbit javasolnám a legkevésbé.
Nézzünk pár gondolatot az ifin használt játékokkal
kapcsolatban:
Milyen játékokat lehet
használni egy ifin?
- Eszközöket nem igénylő
(vagy csak minimális eszközöket, tollat, kendőt, stb. igénylő)
játékokat. Ezeket szokták "közösségi játéknak" is
nevezni. A drámapedagógia, élménypedagógia is használja őket.
Nagyobb csoportot vagy akár az egész ifit be lehet vonni.
- Sportjátékokat, beltéren
ping-pong, csocsó, stb, tornateremben vagy kültéren egyéb
(csapat)játékokat.
- Társasjátékokat.
- Számítógépes- és egyéb
videojátékokat.
Mire jók a játékok?
A játékot általában a
tevékenység öröméért játsszuk, de ez nem jelenti azt, hogy ez
az egyetlen haszna vagy az egyetlen funkciója egy ifjúsági
alkalmon. Tehát az a megközelítés, hogy "játsszunk valamit,
addig sem kell csendben ülni és a prédikációt hallgatni",
vagy esetleg "ha csendben végighallgatjátok a tanítást,
akkor cserébe játszunk a végén" se nem helyes, se nem
teljes.
A játékok haszna lehet:
- Élményszerzés (általában
pozitív élmény, de ha a játék előhoz a csoporton belül feszülő
ellentétekből valamit, akkor ez az élmény lehet negatív is - ez
sem tragédia, sőt, alkalom a fejlődésre, az előkerült
problémával való foglalkozásra).
- Közösségépítés
(ismerkedős, együttműködésen alapuló játékok, gyakorlatilag
minden, amit együtt csinálunk, építheti a közösséget).
- Jó eszköz az új tagok, a
látogatók beépítésére, alkalom arra, hogy jobban megismerjük
őket, alkalom nekik arra, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki
többekkel, legyen egy közös élményanyaguk, amire később
építhetnek a beszélgetéseikben. Ha a játék az ifi szerves
része, nem jelentkezik az a probléma, hogy a látogató csak ül
egyedül és senki nem megy oda hozzá, senki nem foglalkozik vele.
Játékba invitálni sokkal egyszerűbb, mint mély lelki (vagy
sablonos ismerkedési) beszélgetést kezdeményezni, a közös
játékból pedig könnyű továbblépni.
- Jó játékválasztással
előkészíthetjük, illusztrálhatjuk a tanítás témáját vagy
bizony elemeit (pl. vakjátékok, bizalomjátékok, stb).
- A játékok során tanúsított
viselkedésükön keresztül jobban megismerhetjük az ifire járó
fiatalokat, a fiatalok egymást, néhány esetben még saját magukat
is („tudok-e veszíteni...”). Ez utóbbi kérdéssel az ifivezető
is hamar szembesülni fog és sokan fogják figyelni a gyakorlati
bizonyságtételét!
- Személyiség- és
közösségformálás eszköze is lehet, megfelelő
játékválasztással. Vannak játékok, amiben egyesek ügyesek,
vannak másmilyen, amiben mások ügyesek, a játékvezető pedig így
helyzetbe hozhat olyan fiatalokat is, akik amúgy a csoport
perifériájára szorulnának.
- Egy (vagy több) jó játék
örömforrás és vidámságot okoz: mindkét dolog jellemző Isten
országára és szembemegy a keresztyénekkel kapcsolatos
előítéletekkel. Ezért ha valaki azért nem megy ifire, mert ott
biztos besavanyodott szentfazekak ülnek, akkor egy játszó ifivel
találkozva új kifogást kell keresnie.
Mire vigyázzunk a játékokkal?
Bár a játék egyik meghatározása
az, hogy önmagában, önmagáért végzett tevékenység, az
ifjúsági munkában használt játék nem válhat céllá. Vagyis:
- Ne használjuk a játékot
csalinak, amivel becsalogatunk nem hívőket, hogy miután/mielőtt
szórakoztattuk őket, gyorsan elmondjuk nekik az evangéliumot.
Tisztázzuk le, hogy játék nélkül is van ifiszolgálat, de Ige
nélkül nincsen. Az egyes alkalmak és az egész szolgálat célja,
fókusza Isten dicsősége. Ettől persze lehet játékalkalmakat
szervezni, de ezek legyenek rendkívüli esetek és ott se maradjon
el egy áldáskérő ima vagy egy ige felolvasása. A normál
ifiszolgálatnak pedig legyen fontos, de nem mindent leuraló része
a játék, a fenti célokra használva!
- Mivel az ifin való játéknak
is Isten dicsőségére kell mutatnia, ezért nem hozhatunk olyan
játékot, ami szándékosan megszégyenít, nevetségessé tesz
valakit, ami valakinek az átverésére, becsapására irányul, ahol
valakinek a kárára szórakoznak a többiek. Az ilyen fajta
játékokat „világi” drámapedagógusként sem kedvelném, mert
a bizalmat csak egyszer lehet elveszíteni, de keresztyén
szolgálóként mindenképp kerülendőnek tartom, mert nem szolgálja
a célt. A céltévesztés másik neve pedig: bűn.
- Kerüljünk minden olyan
játékot, ami nem kapcsol össze legalább két embert. Erre
különösen a videójátékoknál kell vigyázni. Otthon mindenki
azt játszik, amit akar, de ifin csak olyan programmal játsszanak,
amit legalább két játékosnak kell irányítania.
- Vannak versengésre késztető
játékok is. Ezek is jól használhatóak ifin, de figyeljünk oda,
nehogy a versenyhelyzet túl komolyra forduljon, személyeskedés
legyen belőle, ne használják ki a meglévő ellentétek,
ellenszenvek kifejezésére, egymás leszólására. Ha ilyen veszély
van, akkor inkább kerüljük vagy állítsuk össze úgy a
csapatokat, hogy azok ne feleljenek meg a közösségben meghúzódó
törésvonalaknak.
- Csapatválasztásnál, ha csak
lehet, kerüljük a testnevelés órákon megszokott „két
csapatkapitány választ” módszert. Senki sem szeret utoljára
maradni, ne erősítsük meg ezeket a negatív érzéseket az ifin!
Osszuk el mi a csapatokat vagy sorsoljuk ki (kártyalapok, kiszámoló,
akármi) – a sorsolásnál még az is lehet, hogy Isten is beleszól
a csapatösszeállításba. :)
Hol van a helye a játéknak az
ifin?
Ez sokban függ a kialakult
szokásoktól, az ifi jellegétől, sőt, még attól is, mennyire
pontosan érkeznek meg az alkalomra (bár a pontos kezdés
példamutatással, kellő akaraterővel és határozottsággal
viszonylag hamar kivitelezhető.)
Ha nem az igei résszel kezdünk,
akkor az igei rész elé bemelegítőnek/jégtörőnek olyan
játékokat érdemes rakni, amik határozott idejűek, megadott idő
alatt lezárhatóak. Ezek a játékok a korábban már említett
„közösségi játékok” közé tartoznak. Fontos figyelemmel
lenni a „felpörgetés-lenyugtatás” szabályára is, ha azt
akarjuk, hogy az igei részre komolyan figyeljenek, akkor közvetlenül
elé ne tegyünk egy felpörgető (intenzív, rohangálós, vicces,
kiabálós, stb) játékot, ha van is ilyen játék a sorban, akkor
egy lenyugtató játékkal kell átvezetni.
Sportjátékot, társasozást,
számítógépes játékot csak az igei rész után érdemes rakni,
amiket lehet akár az ifialkalom végéig (akármit is jelentsen ez)
folytatni. Természetesen „közösségi játékokat” is lehet
ilyenkor játszani, de ekkor érdemes úgy, hogy ne kelljen benne
mindenkinek kötelezően részt venni, lehessen lelkifurdalás nélkül
mást csinálni (mást játszani, beszélgetni, enni, hazamenni,
stb.)
Néhány tipp a játékvezetéshez
(A közösségi játékoknak van
általában játékvezetőjük, ezért az alábbi tippek erre
vonatkoznak.)
- Ha az igei rész előtt vezetünk
játékot, legyen határozott elképzelésünk arról, hogy mit
akarunk játszani, meddig, az sem árt, ha letisztázzuk magunkban
azt, hogy mit akarunk vele elérni. (pl. „Lesznek vendégek,
ismerkedjünk meg velük.”, „A bizalomról lesz szó a
tanításban, próbáljuk ki, mennyire bízunk magunkban.”
„Mindenki szomorú az évkezdés/időjárás/gazdasági helyzet/az
imaház elütött macskája miatt, kicsit vidámítsuk fel őket”,
stb.) A játékot úgy fogják fogadni, ahogy előadjuk, ezért ha
magabiztosak vagyunk, az már fél siker. Ha úgy kezdünk neki, hogy
„hoztam egy játékot, nem tudom, hogy mennyire jó”, akkor
valószínűleg nem is fogják olyan jónak találni.
- Mindig vegyük figyelembe a
létszámot és a csoport összetételét. Vannak játékok, amit
csak sokan lehet játszani, van, amit inkább kevesebben. Ha az egész
csoport játszik, akkor ne vigyünk olyan játékot, ahol ketten
csinálnak valamit, mindenki más meg csak nézi. Ha nem tudjuk
előre a létszámot, legyen több játék a tarsolyunkban és
igazítsuk a játéksort az adott helyzethez. Természetesen a
rendelkezésre álló hely is befolyásolja, milyen játékot tudunk
játszani, ezzel is számoljunk!
- Ha a játékhoz kellékre,
eszközre van szükség, azt készítsük össze előre. Ez egyrészt
praktikus, másrészt a játékvezető felkészültségét is
mutatja, ez pedig javítja a játszók hozzáállását. Nagyon
esetlen, amikor a játékismertetés közben keresgéljük a
kellékeket. Ennél csak az kellemetlenebb, ha nem találjuk őket.
- Ha vannak kétségeink a
játékkal kapcsolatban, azokat tartsuk meg magunknak. Lehet, hogy
nem vagyunk elegen hozzá, vagy túl nehéz az adott társaságnak
(az adott állapotában). Ha túlságosan bizonytalanok vagyunk,
válasszunk másik játékot. Ha viszont mégis a kétséges játék
mellett döntünk, ezt a bizonytalanságot ne mutassuk ki. Ha nem
megy, úgyis ki fog derülni (és nem dől össze a világ), ha meg
megy, akkor miért kell belezavarni az elején? Tehát ne mondjunk
olyat, hogy „nem tudom, ez a játék mennyire fog tetszeni nektek”,
vagy „lehet, hogy kevesen vagyunk ehhez a játékhoz”, stb.
- A szabály ismertetésénél
először a könnyebb dolgokat mondjuk, csak később a nehezebbet (a
„szorítást”). Így jobban meg tudják jegyezni, mit kell
csinálni. („Ebben a játékban az a feladat, hogy ezt a tányért
körbeadjuk úgy, hogy a rajta levő pingponglabda ne essen le. Mivel
ez így túl könnyű lenne, ezért mindezt csukott szemmel.” - Ha
először a csukott szemet mondanánk, már nem figyelnének annyira
arra, hogy konkrétan mit kell csinálni.)
- A játékot mindig akkor
fejezzük be, amikor még szívesen játszanának még. Így az a
pozitív érzés marad a játékkal kapcsolatban, hogy „de kár,
hogy vége van”. Ha már akkor fejezzük be, amikor unják, akkor
már késő. Ha még ekkor sem, akkor főleg késő.
- Nem kell mindig új játékot
játszani, attól, hogy valami új, nem biztos, hogy jó. Legyenek
visszatérő játékok, amik népszerűek, amiket szeret a csoport,
de lehet visszatérő egy olyan játék, feladat is, amit nehezen
tudnak megoldani.
- A „kötelező játék” fából
vaskarika – ha komolyan vesszük mindkét részét, nem
értelmezhető. Ez az ifjúsági munkában is így van. Ne legyen
kötelező játszani, lehessen kimaradni, passzolni, kicsit hátrébb
húzódni. Játékvezetőként fogadjuk el azt, hogy valaki nem
játszik (őszintén fogadjuk el, ne csak elviseljük és főleg ne
vegyük személyes sértésnek vagy kritikának), de bíztassunk a
részvételre, nyújtson olyan élményt a játék, amit kár
kihagyni.
- Vannak játékok, amik nehezebb
feladatot kínálnak, ami nem biztos, hogy elsőre megy. Ne
könnyítsük meg senkinek a dolgát, ne segítsünk ott, ahol nem a
játékvezetőnek kell megoldani a feladatot. Hagyjuk szenvedni őket,
ne féljünk a csöndtől vagy megakadástól. A játék komoly
dolog, vegyünk mi is komolyan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése