Fogyasszatok, fogyasszatok!

Sok gyülekezet küzd azzal, hogy megfogja valahogy, valamivel a fiatalokat és még több gyülekezet, ifi megelégszik a fiatalok jelenlétével - sőt, sokat megtesz azért, hogy valahogy ezt a jelenlétet fenntartsa. Mintha a fizikai jelenlét vagy a nehezen megfogható "jól éreztem magam" lenne az ellentételezése annak a programnak, amit a gyülekezet a fiatal részére szervezett. Ez viszont a világban is jelenlevő fogyasztói modell gyülekezetesített változata és a legjobb szándék ellenére is félreviheti az ifjúsági szolgálatot.

Lássunk egy illusztrációt a „Middle School Ministry” (Kb. Szolgálat a felső tagozatosok felé) című könyvből:

"Szinte mindenki, mindenben fogyasztóként kezeli a fiatal tinédzsereket. Kapaszkodjunk meg - a legtöbb gyülekezeti ifjúsági szolgálat is!
Nemrégiben egy brit ifivezető, Mike Pilavachi beszélt erről az egyik Youth Specialties ifjúsági vezetői konferencián. Kezdő ifivezetőként azon dolgozott, hogy megszervezze a legjobb ifis eseményt a városában. Akkor érkezett el a fordulóponthoz, amikor egy filmnézéses partit hozott tető alá az ificsoportjának. Kényelmes székeket szerzett, összehozott egy stand-upos bevezető jelenetet is és persze egy nagyon vicces filmet is kölcsönzött. A alkalom végén a termet elborította a szemét, a fiatalok meg szépen kisétáltak. Az utolsó kislány végignézett a romokban heverő helységen, Mike felé fordult és ezt mondta:
- Húha, itt aztán jó nagy kupi van! - Mike azt gondolta, hogy a lány felajánlja azt, hogy segít kitakarítani, de helyette így folytatta: - Most aztán lesz majd mit takarítanod!
Azzal ő is kisétált.

Ti adjatok nekik enni!

(Egy befejezetlen és kiadásra alkalmatlan kézirat első jelenete.)

Semmi különös nem látszott rajta, mikor először kiállt a B-színpad pulpitusa mögé. Neve semmit sem mondott még a legbennfentesebbek számára sem. Még azok sem hallottak róla soha, akik már a legelső Találkozón is ott voltak pattanásos kamaszként, ma meg komoly családapai tekintetükkel, csemetéiket terelgetve nézték a furcsa nevet a programon: Tahot Imre nyugalmazott lelkipásztor evangélizációja.

Az előadást megelőző lanyha marketingtevékenységet látva nem csoda, hogy alig pár tucatnyian lézengtek B-színpad előtt Tahot Imre evangélizációjára várva. Késő délután volt már, a napközbeni kegyetlen hőség kezdett alábbhagyni, a hőguta veszélye nélkül lehetett már sétálgatni, üldögélni, megnézni a sportolási és egyéb szabadidős tevékenységeket közelebbről – ráadásul egy országos egyházi találkozón minek evangélizálni? Azért persze a szervezők bölcsen beiktattak egy ilyen programot is, elvégre nem lehetetlen, hogy nem hívő, de a hit iránt érdeklődő látogatók is megjelennek. Ha nem is sokan. Nekik pedig ott volt Tahot tiszteletes.

A meleg ellenére fehér inget és nyakkendőt viselt, ritkás ősz haja majdnem a válláig ért, több tincse is izzadtan tapadt a homlokára. Inkább életuntnak, mint az evangélium tüzétől égőnek tűnt az arca, ahogy felballagott a csöppnyi színpadra s megkocogtatta a mikrofont.

- Ez a színpad tele van zsinórokkal – közölte egykedvűen, öreges hangját mennydörgő robajjá változtatta a mikrofon, amihez nagyon közel hajolt. A sarokban meghúzódó hangtechnikus egyből integetett is neki, hogy beszéljen távolabbról, mert ez nem olyan mikrofon, de hiába, Tahot tiszteletes hasonló hangerővel folytatta: - Az én koromban már nem kellemes dolog elesni bennük, úgyhogy elgondolkodtam azon, hogy kell-e nekem ez az evangélizáció. Őszinte leszek: a hátam közepére sem kívánom.

12 kérdés az ifidről

Már most az elején bevallom, hogy nem is tizenkét kérdés, hanem tizenkét kérdéscsomag egy-egy kulcs köré szervezve. Ha ifivezető, ifjúsági lelkész, önkéntes ifjúsági munkás vagy a szolgálat iránt az átlagnál jobban érdeklődő ifis vagy, ezeken a kérdéseken végigmenve összeállíthatsz egy képet arról, hogy milyen az az ifi, amiben szolgálsz, aminek a tagja vagy. Ha egy ifit meg akarnék ismerni, akkor is ezeket a kérdéseket venném elő és venném végig a kapcsolattartóval. Nem teljes a lista, szubjektívan választottak a területek is. A kérdések többsége nem eldöntendő, hanem megválaszolandó. A kérdésekre nincsenek jó vagy rossz válaszok, egyszerűen kérdések, amiknek a lényege az információszerzés - vagy ha saját magadnak válaszolsz csak (egyelőre), akkor a szolgálat tudatosítása.

Tizenkét kérdés az ifidről

1. (Létszám)

- Hányan járnak rendszeresen ifire?

- Hányan vannak, akik az elmúlt egy évben legalább két ifialkalmon megfordultak?

- Az ifisek hány százaléka tartozik a gyülekezetbe járó családba és hány százalékuk "külsős"?

- Az ifi létszáma az elmúlt három évet tekintve csökken, növekszik vagy stagnál?

- Aki elment az ifiből, miért ment el?

- Aki érkezett, honnan, hogyan, miért érkezett?

Az ifivezetők hat kínja

A Len Kageler „YouthMinistry Survival Guide”  (kb. „Ifivezetők túlélési kézikönyve”) című könyvéhez írt előszavában Duffy Robbins egy felmérés alapján hat olyan problémás területet sorol fel, amikkel a legtöbb ifivezető, ifjúsági munkás küzd és amik aláaknázzák a szolgálatukat, vagy főállású ifjúsági pásztorok esetén az egész karrierjüket. A felmérésben kétezerötszáz ifjúsági munkást kérdeztek meg és így azonosították a legáltalánosabb, legjellemzőbb problémákat:

1. A személyes alkalmatlanság érzése


2. Problémás családi kapcsolatok


3. Egyre fogyatkozó magabiztosság


4. Úgy érzi, hogy nincs megfelelő képzése vagy végzettsége a szolgálathoz


5. Képtelen arra, hogy megszervezze a munkáját, az egyéni munkavégzési szokásait


6. Kiégés

A lelki apátia gyógyítása

A lelki apátia bemutatása és a hozzá vezető belső és külső okok után nézzük meg, hogy - Sean Dunn könyvét kiindulási alapnak használva - hogyan lehet kimozdítani a fiatalokat ebből az állapotból.

Az első lépés mindenképpen a probléma felismerése. Ehhez tisztában kell lenni azzal, hogy milyen az egészséges, növekvő keresztény élet, azzal, hogy a hívő ember nem írható le sablonokkal, hiszen Isten mindenkit másnak teremtett, más lelki ajándékokat ad neki, más feladatra hívta el Krisztus testének szolgálatára. Nem lesz mindenki tanító, evangélista vagy dicsőítő zenész. Ugyanakkor vannak olyan keresztény tulajdonságok, ami minden hívőé és amit a fiatal hívőktől is jogosan elvárhatunk. Nem lesz mindannyiukból tanító vagy igehirdető, de Isten igéjének rendszeres tanulmányozása, a Biblia olvasása minden megtért ember hívő életének része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből „imaharcos”, de az egyéni és a testvérekkel való rendszeres imádkozás a lelki élet elengedhetetlen része kell hogy legyen. Nem lesz mindenkiből milliókat megtérésre hívó és vezető sztárevangélista, de a hit megvallása (de minimum a vallástételre való készenállás) még a kamasz hívőktől is elvárt. Ugyanez a helyzet a szolgálattal: nem lehet egészséges hívő élete annak a fiatalnak, aki semmiféle szolgálatot nem vállal a hívő közösségében (vagy egyenesen nem tartozik hívő közösségbe). A szolgálat lehet sokféle (a gyülekezeti helyiség takarításától kezdve az imakör vezetéséig vagy áhítat tartásáig), de szolgálni kell. A fiataloknak is.

Ha olyan fiatalok közt szolgálunk (vagy csak ismerünk olyan fiatal hívőket), akik beleragadtak a lelki apátia állapotába, az első és a legfontosabb dolog az imádkozás. Sean Dunn szavaival „imádkozzunk gyakran és imádkozzunk agresszívan” (29. old), hordozzuk imádságban a lelki életében megragadt fiatalt, Isten elé hozva azokat a konkrét dolgokat, amikkel küzd. „A kitartó imádság a legkeményebb szívet is megpuhíthatja.” (ibid.) Ez mindennek az alapja, ha nem tudunk kitartóan imádkozni a lelki apátiával küzdő fiatalokért, akkor addig ne is lépjünk tovább, amíg nem sikerül ezt megoldanunk.

A további lépések közül néhány:

Jézus 15 - mit jelent Jézus példája?

1. Jézus több időt töltött imádkozással mint beszéddel. Miért? Szerintem azért, mert tudta, hogy egy könyörtelen ellenséggel áll harcban, aki azért jött, hogy "ölje, meglopja és pusztítsa" Isten gyermekeit.

2. Jézus örömmel töltött időt olyan emberekkel, akik maguk is bűnösnek vallották magukat. Miért? Talán azért, mert ők nem rejtették el magukat valami ember alkotta önigazolásba.

3. Jézus azt mondta, hogy onnan tudjuk majd meg, hogy kezdünk valamiféle hatással lenni az emberekre, hogyha azok fellépnek ellenünk az Ő neve miatt. Hm.

4. Jézus gyűlölte, amikor az emberek vallásos szabályok mögé bújtak.

5. Jézus nyíltan beszélt a pokolról és figyelmeztetett a hitetlenség következményeire.

A lelki apátai okai (külső okok)

Vagy talán pontosabb lenne úgy írni, hogy inkább külső okok, ugyanis a lent felsorolt okok nem feltétlenül eredményeznek lelki apátiát a fiatalokban. Viszont olyan környezetet alakítanak ki, ahol nagyobb esély lesz rá, illetve a fiatal hívő kevesebb védelmet és még kevesebb segítséget kap ahhoz, hogy elkerülje a hívő életbe való belefásulást, a lelki növekedés lelassulását vagy megrekedését. Ha a közösségünkben sok fiatal küzd lelki apátiával, akkor mindenképpen érdemes kritikus szemmel megvizsgálni azt a környezetet is, amiben hívő fiatalként mozognak, hogy a tünetek mellett az okokat is megtaláljuk. Persze sokszor könnyebb egyes életeket gyógyítani, mint egy egész rendszert, de ha a rendszeren, a környezeten tudunk javítani, akkor sokkal több problémát tudunk megelőzni – de ez már túlmutat azon, ami a legtöbb ifjúsági munkásnak a hatalmában áll.

Tehát az (inkább) külső okok

• A gyülekezeti/ifibeli környezet nem ösztönzi a fejlődést, a megtért hívőben kialakul az a kép, hogy ő már elérte a lelki fejlődés határait. Például a közösségben és a látogatott konferenciákon folyton evangélizálnak, megtérésre hívnak, ami egy hívő esetén már megtörtént, a továbblépéshez meg homályos, nehezen megfogható útmutatást kap, esetleg törvényeskedést ("ha ezeket és ezeket betartod, akkor leszel még jobb hívő" – sokszor nem is bibliai szabályokat, vagy „legyen nagyobb hited”, „fogadd hittel”), keresztény teljesítménykényszert tanítanak neki („szolgálj még többet”, „járj még több alkalomra”, „vállalj még többet”). A folytonos evangélizálás egy hamis „de jó vagyok, én már ezt rég megtettem” érzést kelt, az elmaszatolt vagy nem tisztán evangéliumi továbblépési alternatívák pedig félresiklást, kiábrándultságot okozhatnak. („Napi három órát olvasom a Bibliát és még mindig depressziós vagyok”, „Heti öt igehirdetést hallgatok meg és alig tudok megélni belőle valamit, igazából nem is emlékszem mindenre belőlük”). Sok közösségben túlteng a tanítás, de ezt nem segítik áthelyezni a gyakorlatba, megelégednek azzal, ha a tagok jelen vannak és nem követnek el kirívó bűnöket. A tiszta evangéliumi igehirdetés mellett is lelki apátiát okozhat az, ha nem dinamikus a közösség és nincs tanítványozás, nincsenek növekedésre ösztönző személyes hívő kapcsolatok, nincs evangéliumi értelemben vett számonkérhetőség.