Tanítványozás a családokban? Akkor mire való az ifi? + hét vezérelv

A Studentministry blog egyik új bejegyzésében hét vezérelvet sorol fel, amik fontos szerepet játszanak abban, hogy a hívő családban élő hívő fiatal (nevezhetjük ifisnek) a családjában kaphassa meg mindazt, ami a lelki növekedéséhez szükséges.

Miért fontos ez? Nem szoktak erről beszélni, de a helyzet az, hogy a modern értelemben vett ifjúsági munka egyáltalán nem biblikus. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet a Biblia alapján szolgálni a fiatalok között, ne lenne jó és áldott dolog az evangéliumot hirdetni ennek a korosztálynak a saját nyelvén, a saját igényeik szerint, ne lehetne megtéréseket látni és életek megváltozását segíteni. Az azonban tény, hogy a Biblia sehol sem beszél külön ifjúsági szolgálatról. Nem véletlen az sem, hogy a modern értelemben vett ifjúsági munka is csak a huszadik században született meg (az előzménynek tartott vasárnapi iskola sem sokkal idősebb a keresztyénség életkorához viszonyítva), ráadásul az ifjúsági munka is számos változáson ment át a születése óta, folyamatosan alkalmazkodva a változó világhoz. (Lásd: Youth Ministry 3.0: A manifesto ) 

Hány ifis kell egy ifihez?

Ifjúsági szolgálatot akarunk indítani, vagy át kell vennünk egy létező csoportot, esetleg egy leszállóágba került ifi túléléséért küzdünk – legyen bármelyik helyzet, a létszám kérdése valamilyen módon elő fog bukkanni. Hány ifis kell ahhoz, hogy értelme legyen feléjük szolgálni? Hány, az adott korosztályba tartozó fiatal legyen hajlandó eljönni, hogy érdemes legyen elindítani egy csoportot, egy új szolgálatot a számukra? Hány hallgató kell a tanítónak, hogy ne érezze magát kellemetlenül se az igehirdető, se az igehallgató az ürességtől kongó teremben? Hány rendszeresen visszatérő fiatal kell ahhoz, hogy a csoport átlépje a kritikus tömeget és stabilizálódjon, sőt, növekedési pályára álljon?

A válasz: attól függ, milyen modellben gondolkodunk. Van olyan modell, ami bizonyos létszám alatt nem működik és van olyan, ami minden létszámhoz képes alkalmazkodni. Az előbbi a programokra alapozott, az utóbbi a pásztorolást előtérbe helyező modell. A tanítást fókuszba állító, tanterv-modell is működhet mindenféle létszámnál, de legjobban egy kisebb csoporthoz illik.

A gyakorlati tanulság: ne a létszámot próbáljuk a fejünkben létező modellhez alakítani, hanem az adott pillanatban elérhető létszámhoz igazítsuk a szolgálatunk alapjait. A létszámhatárokhoz meg az egyszerűség kedvéért válasszunk bibliai számokat. Vagyis a címben feltett kérdésre nincs válasz: minden létszámnál lehet ifiszolgálatot vinni, csak minden létszámnál máshogyan.

Játék az ifin

Drámapedagógusként tudom, hogy a játék komoly dolog. (Játékon a tevékenységet és nem a tárgyakat, kisautókat vagy Barbie babákat értve, ezt jobb az elején letisztázni.) Nincs ez másként az ifjúsági munkában se. Az ifjúsági munkában az evangéliumot nem csak szavakkal hirdetjük, hanem tettekkel, közösséggel, kapcsolatokkal is, egy hívő keresztyén közösség építéséhez pedig nagyon jó eszköz a játék - mindenféle játék. Eszköz, amit lehet jól és rosszul használni, lehet ösztönösen vagy tudatosan alkalmazni, vagy akár ki is lehet hagyni - bár ez utóbbit javasolnám a legkevésbé. Nézzünk pár gondolatot az ifin használt játékokkal kapcsolatban:

Milyen játékokat lehet használni egy ifin?

- Eszközöket nem igénylő (vagy csak minimális eszközöket, tollat, kendőt, stb. igénylő) játékokat. Ezeket szokták "közösségi játéknak" is nevezni. A drámapedagógia, élménypedagógia is használja őket. Nagyobb csoportot vagy akár az egész ifit be lehet vonni.

- Sportjátékokat, beltéren ping-pong, csocsó, stb, tornateremben vagy kültéren egyéb (csapat)játékokat.

- Társasjátékokat.

- Számítógépes- és egyéb videojátékokat.

Mire jók a játékok?

A játékot általában a tevékenység öröméért játsszuk, de ez nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen haszna vagy az egyetlen funkciója egy ifjúsági alkalmon. Tehát az a megközelítés, hogy "játsszunk valamit, addig sem kell csendben ülni és a prédikációt hallgatni", vagy esetleg "ha csendben végighallgatjátok a tanítást, akkor cserébe játszunk a végén" se nem helyes, se nem teljes.

A játékok haszna lehet:

Fogyasszatok, fogyasszatok!

Sok gyülekezet küzd azzal, hogy megfogja valahogy, valamivel a fiatalokat és még több gyülekezet, ifi megelégszik a fiatalok jelenlétével - sőt, sokat megtesz azért, hogy valahogy ezt a jelenlétet fenntartsa. Mintha a fizikai jelenlét vagy a nehezen megfogható "jól éreztem magam" lenne az ellentételezése annak a programnak, amit a gyülekezet a fiatal részére szervezett. Ez viszont a világban is jelenlevő fogyasztói modell gyülekezetesített változata és a legjobb szándék ellenére is félreviheti az ifjúsági szolgálatot.

Lássunk egy illusztrációt a „Middle School Ministry” (Kb. Szolgálat a felső tagozatosok felé) című könyvből:

"Szinte mindenki, mindenben fogyasztóként kezeli a fiatal tinédzsereket. Kapaszkodjunk meg - a legtöbb gyülekezeti ifjúsági szolgálat is!
Nemrégiben egy brit ifivezető, Mike Pilavachi beszélt erről az egyik Youth Specialties ifjúsági vezetői konferencián. Kezdő ifivezetőként azon dolgozott, hogy megszervezze a legjobb ifis eseményt a városában. Akkor érkezett el a fordulóponthoz, amikor egy filmnézéses partit hozott tető alá az ificsoportjának. Kényelmes székeket szerzett, összehozott egy stand-upos bevezető jelenetet is és persze egy nagyon vicces filmet is kölcsönzött. A alkalom végén a termet elborította a szemét, a fiatalok meg szépen kisétáltak. Az utolsó kislány végignézett a romokban heverő helységen, Mike felé fordult és ezt mondta:
- Húha, itt aztán jó nagy kupi van! - Mike azt gondolta, hogy a lány felajánlja azt, hogy segít kitakarítani, de helyette így folytatta: - Most aztán lesz majd mit takarítanod!
Azzal ő is kisétált.

Ti adjatok nekik enni!

(Egy befejezetlen és kiadásra alkalmatlan kézirat első jelenete.)

Semmi különös nem látszott rajta, mikor először kiállt a B-színpad pulpitusa mögé. Neve semmit sem mondott még a legbennfentesebbek számára sem. Még azok sem hallottak róla soha, akik már a legelső Találkozón is ott voltak pattanásos kamaszként, ma meg komoly családapai tekintetükkel, csemetéiket terelgetve nézték a furcsa nevet a programon: Tahot Imre nyugalmazott lelkipásztor evangélizációja.

Az előadást megelőző lanyha marketingtevékenységet látva nem csoda, hogy alig pár tucatnyian lézengtek B-színpad előtt Tahot Imre evangélizációjára várva. Késő délután volt már, a napközbeni kegyetlen hőség kezdett alábbhagyni, a hőguta veszélye nélkül lehetett már sétálgatni, üldögélni, megnézni a sportolási és egyéb szabadidős tevékenységeket közelebbről – ráadásul egy országos egyházi találkozón minek evangélizálni? Azért persze a szervezők bölcsen beiktattak egy ilyen programot is, elvégre nem lehetetlen, hogy nem hívő, de a hit iránt érdeklődő látogatók is megjelennek. Ha nem is sokan. Nekik pedig ott volt Tahot tiszteletes.

A meleg ellenére fehér inget és nyakkendőt viselt, ritkás ősz haja majdnem a válláig ért, több tincse is izzadtan tapadt a homlokára. Inkább életuntnak, mint az evangélium tüzétől égőnek tűnt az arca, ahogy felballagott a csöppnyi színpadra s megkocogtatta a mikrofont.

- Ez a színpad tele van zsinórokkal – közölte egykedvűen, öreges hangját mennydörgő robajjá változtatta a mikrofon, amihez nagyon közel hajolt. A sarokban meghúzódó hangtechnikus egyből integetett is neki, hogy beszéljen távolabbról, mert ez nem olyan mikrofon, de hiába, Tahot tiszteletes hasonló hangerővel folytatta: - Az én koromban már nem kellemes dolog elesni bennük, úgyhogy elgondolkodtam azon, hogy kell-e nekem ez az evangélizáció. Őszinte leszek: a hátam közepére sem kívánom.

12 kérdés az ifidről

Már most az elején bevallom, hogy nem is tizenkét kérdés, hanem tizenkét kérdéscsomag egy-egy kulcs köré szervezve. Ha ifivezető, ifjúsági lelkész, önkéntes ifjúsági munkás vagy a szolgálat iránt az átlagnál jobban érdeklődő ifis vagy, ezeken a kérdéseken végigmenve összeállíthatsz egy képet arról, hogy milyen az az ifi, amiben szolgálsz, aminek a tagja vagy. Ha egy ifit meg akarnék ismerni, akkor is ezeket a kérdéseket venném elő és venném végig a kapcsolattartóval. Nem teljes a lista, szubjektívan választottak a területek is. A kérdések többsége nem eldöntendő, hanem megválaszolandó. A kérdésekre nincsenek jó vagy rossz válaszok, egyszerűen kérdések, amiknek a lényege az információszerzés - vagy ha saját magadnak válaszolsz csak (egyelőre), akkor a szolgálat tudatosítása.

Tizenkét kérdés az ifidről

1. (Létszám)

- Hányan járnak rendszeresen ifire?

- Hányan vannak, akik az elmúlt egy évben legalább két ifialkalmon megfordultak?

- Az ifisek hány százaléka tartozik a gyülekezetbe járó családba és hány százalékuk "külsős"?

- Az ifi létszáma az elmúlt három évet tekintve csökken, növekszik vagy stagnál?

- Aki elment az ifiből, miért ment el?

- Aki érkezett, honnan, hogyan, miért érkezett?

Az ifivezetők hat kínja

A Len Kageler „YouthMinistry Survival Guide”  (kb. „Ifivezetők túlélési kézikönyve”) című könyvéhez írt előszavában Duffy Robbins egy felmérés alapján hat olyan problémás területet sorol fel, amikkel a legtöbb ifivezető, ifjúsági munkás küzd és amik aláaknázzák a szolgálatukat, vagy főállású ifjúsági pásztorok esetén az egész karrierjüket. A felmérésben kétezerötszáz ifjúsági munkást kérdeztek meg és így azonosították a legáltalánosabb, legjellemzőbb problémákat:

1. A személyes alkalmatlanság érzése


2. Problémás családi kapcsolatok


3. Egyre fogyatkozó magabiztosság


4. Úgy érzi, hogy nincs megfelelő képzése vagy végzettsége a szolgálathoz


5. Képtelen arra, hogy megszervezze a munkáját, az egyéni munkavégzési szokásait


6. Kiégés